Időnként valóban nehéz megállapítani, hogy egy szerbiai politikai vagy közéleti tematikájú hír valós információkon alapszik-e vagy egy viccportálról származik. Az elmúlt hetek eseményeihez kapcsolódó hírek is bővelkedtek ilyen információkban, ezekről írt jegyzetében a Danas napilap újságírója, Katarina Živanović.

– Az elmúlt években egy adott hírt olvasva gyakran feltettük a kérdést: „Lehetséges ez?”, és megállapítottuk, „Biztosan Njuz.net.”

A „lehetséges ez?”, sajnos egy olyan kérdés, amelyet egyre gyakrabban teszünk fel, és már szinte senki sem kételkedik abban, hogy az információ a szatirikus internetes portálról származik.

Lehetséges, hogy katonai gyakorlatokat és rendőri felvonulásokat szerveznek csak azért, hogy az államvezetés szélsőségesen meleg időben fényképezkedhessen, miközben emberek halnak meg vagy esnek össze?

Lehetséges, hogy az elnök azt mondja nekünk, hogy „hazugság, hogy bárkit is verekedni hívtam ki”, miközben a nyilatkozatainak tengerében szemtanúi lehettünk annak, amikor öt emberrel akart bunyózni?

Lehetséges, mert nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó alkalom, amikor valamit mondott, majd utána letagadja azt.

Lehetséges, hogy a 21. században, a majdnem 40 fokos hőségben teljes településen, községek és városok maradnak több mint 10 napig víz nélkül?

Igen.

De most térjünk át újabb, ugyanilyen kérdésekre, amelyek az abszurditás lécét még magasabbra teszik.

Lehetséges, hogy Mladenovac községi elnöke, miközben az ottélők lezárták az utakat, képzeljék, vizet követelve, azt állítja, hogy van víz, Belgrád polgármesterhelyettese pedig megüzente nekik, ne aggódjanak, mert 2025-re biztosan lesz?

A következő négy évben vélhetően türelmesnek kell lenniük.

Vrčin is vízhez jut majd, mert Vesić megígérte, a közeljövőben megkezdődnek a munkálatok, Grocka és Vrčin települések is rácsatlakoznak majd a városi ivóvízhálózatra, ami megoldást jelent majd a vízellátási problémákra.

A polgármesterhelyettes csak azt felejtette el, hogy ezt már 2014-ben is megígérte.

A grockai Žig info portál újságírói viszont nem felejtették el, emlékeztették a be nem teljesített ígéreteire, ezért ő egy kicsit sértegette őket, Grocka egykori községi elnökéhez, Dragoljub Simonovićhoz hasonlóan, aki felégettette egy újságíró házát.

De ne térjünk el a témától…

Lehetséges, hogy azokban az ivóvíztartályokban, amelyeket Mladenovac beszerzett fogyasztásra alkalmatlan víz van, mert rozsda színű? A nagybecskereki csapokból folyó vízre hasonlít.

És végül, a legbizarrabb dolog. Lehetséges, hogy az SNS ellentüntetést szervez a vízhiány miatt tüntető vrčini lakossággal szemben?

Úgy tűnik, Szerbiában már felesleges feltenni a „Lehetséges ez?” kérdést, ugyanis egyértelmű, hogy minden megtörténhet. Azt még megkérdezhetjük, vajon mi lesz a következő, mert sajnos úgy tűnik, a „Meddig?” kérdésre még egy ideig nem kapunk választ – írja Živanović.

Eredetiben ezen a linken.

 

 „Előbb lesz víz a térdünkben meg a tüdőnkben…”

Mladenovac mellett a Grocka községhez tartozó Vrčin az a belgrádi kültelepülés, ahol a legnagyobb gondot okozott az ivóvízhiány az elmúlt hetekben. A vrčiniek több mint két hete harcolnak azért, hogy az illetékesek megoldják a problémájukat. Az N1 tévének azt mondták, napi szinten keresték a városvezetést, de semmi sem történik.

A tévének nyilatkozó helyiek szerint az egyik legabszurdabb dolog, hogy ez a település egy vízlelőhelyen fekszik, és ennek ellenére harcolnak már vagy 30 éve azért, hogy eljusson hozzájuk a városi ivóvízhálózat.

– Egy kicsit van estefelé, csöpög a csapon, de semmit sem csinálhatsz így, reggel kézzel mostam, a tűzhelyen melegítettem vizet, főztem egy kicsit, nehéz így, nincs víz – mondja az egyik helyi lakos.

– Lesz víz, azt mondják, de szerintem előbb lesz víz a térdünkben meg a tüdőnkben, mintsem a csapban – mondja a másik.

Stana Savić az egyik helyi kávézó tulajdonosa. Hozzá se jár senki, az embereknek nincs kedvük a mosatlant nézni a mosogatóban.

– Itt egy egyértelmű példa: minden koszosan áll, a vendégek szétszéledtek, mert nincsenek meg a legalapvetőbb feltételek sem ahhoz, hogy akár kávét tudj főzni. Ha hideg vízzel mosogatod el a kávéscsészét, még ha a csapból jön is a víz, az nem mosogatás, azt nem nevezheted mosogatásnak.

A helyiek és a tévécsatorna sem kapott választ a grockai vezetőségtől arra a kérdésre, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a helyieknek legyen ivóvize és normális életet tudjanak élni.

Goran Vesić, Belgrád polgármesterének helyettese viszont bőbeszédűbb volt. Azt mondta, annak ellenére, hogy a külterületek vízhálózata nem tartozik a belgrádi városvezetéshez, találnak megoldást a problémára.

– Kiírtuk a közbeszerzési pályázatot, a kivitelező is megvan és a következő tizenegynéhány napban megkezdődhet a Vrčint és Grockát érintő összekötő vezeték kiépítése. Ehhez az kellett, hogy 4-5 hónapja kiírjuk a pályázatot (…), néhány technikai dolog maradt még – hogy a kivitelező megkapja a bankgaranciákat, amikor ez meglesz, elkezdődhet Grocka és Vrčin összekapcsolás – nyilatkozta ez alkalommal Vesić, aki arra a kérdésre, hogy ezek szerint nem idén látnak hozzá a probléma megoldásához azt válaszolta, hogy nem, hanem majd a jövő év márciusában, akkor kerül majd rá a városi ivóvízhálózatra a két említett település.

A helyieknek pedig addig nem marad más mintsem, hogy fizessék tovább a vízszámláikat, és tiltakozzanak, mert mint mondják, normális életet akarnak élni a 21. században.

Bővebben itt.

Vízgyűjtés Vrčinben (Fotó: nova.rs/N1)