Először csak mosolyogtam és örültem, végül örömömben megkönnyeztem a videót, ami hétfőn, vagyis július 5-én került fel a legnépszerűbb videócsatornára, s egyben a közösségi oldalakra.

A hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, tanárai, alkalmazottai közösen vesznek részt a Jerusalema tánckihívásban. Mindenki örömmel és mosolyogva táncol, a videóból látszik, hogy egy összeszokott, jó munkaközösség lehet a hajdújárási, s minden bizonnyal öröm ide iskolába járni.

Ezt megerősíti a videó készítője, ötletgazdája, Kozma Szilvia is, a hajdújárási iskola egyik tanítónője.

— Mivel az idén a Covid-helyzetre való tekintettel nem volt évzáró műsorunk, így ez a felvétel egyfajta szórakozásként, azt is helyettesítette. Én ezzel a világmozgalommal csak néhány hete találkoztam, s ahogy megláttam, mondtam a tanároknak, hogy ezt nekünk is meg kell csinálni. Örültek a kezdeményezésnek, a többség nagyon szívesen fogadta. Egyetlen egy hetünk volt, hogy megtanuljuk a táncot, a gyerekek otthon is gyakoroltak. A tanév utolsó hetén voltak sportnapok, egyik nap az alsósoknak, másik nap a felsősöknek, így ezeken a napokon, a falu focipályáján vettük fel a táncot. A tanárokat pedig a gyűlés és a bizonyítványosztás napján — meséli Kozma Szilvia, aki maga vette fel a videók zömét, és ő is vágta össze a felvételeket.

Amikor arról kérdezem, hogy mindig ilyen jó-e a hangulat az iskolában, a következőket mondja:

— Többnyire igen. Minden közösségben vannak jó és rossz napok, így nálunk is. De a fontos dolgokban mindig összetartunk. Ez a tánc, a zene is az életöröm és az összetartozás jelképe. S azt hiszem alapból mi is ilyenek vagyunk — mondja Szilvia.

S hogy mikor is szöktek az örömkönnyek a szemembe? Már ott az első percnél. Amikor az iskola igazgatónője, Szűcs Anna eldobja a tollat és táncra perdülve megy ki kollégái társaságában az udvarra. Nézzék végig, érdemes!