Igor Mirović tartományi kormányfő kedden előre be nem jelentett látogatást tett egy tartományi alapítású szociális-védelmi intézményben, a pancsovai Spomenak gyermekotthonban.

– Előre be nem jelentett látogatást tettünk, hogy megállapítsuk, milyenek az itt lakók lakhatási és életkörülményei. Az otthonban kielégítő állapotok uralkodnak, de ez a kapacitás tekintetében sokkal jobb is lehetne. Az a tervünk, hogy az év végéig közös erőfeszítéssel javítsunk a feltételeken és megnöveljük az itt dolgozók számát – jelentette ki Mirović.

A tartományi kormányfő elmondása szerint az illetékes titkárság felügyelői azt állapították meg, hogy az intézmény szakszerűen működik, ám a tartományi kormány szeretné jobbá tenni a munkát, valamint a lakók és az itt dolgozók életét.

Igor Mirović abban állapodott meg az intézmény vezetőivel, hogy az otthon lakói augusztusban tengerre mehetnek, a nyaralás költségeit pedig a tartományi kormány fedezi majd.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Igor Mirović (@igor.mirovic)

Vladimir Stevanovski, a Spomenik gyermekotthon igazgatója elmondta, a köztársaság és tartomány támogatásának köszönhetően folyamatban van a vizes blokkok, a vízvezetékek, valamint a szennyvízelvezető csövek cseréje, illetve felújítása, továbbá az új bútorok beszerzése, mindezek pedig hozzájárulnak a lakók életkörülményeinek a javulásához.

Az otthonban 7 és 26 év közötti, árva, illetve fejlődési rendellenességgel küzdő gyermekről és fiatalról gondoskodnak. Az objektum 48 személynek biztosít otthont és még ennyinek nyújthat különböző szolgáltatásokat. Az otthon keretében egy befogadó-részleg is működik, ahol sürgősségi eljárásban tudnak átmeneti menedékre szoruló gyermekeket és fiatalokat elhelyezni. Az intézményben jelenleg 20 lakó van, akikről 20 alkalmazott gondoskodik.

Igor Mirović váratlanul felkereste a pancsovai gyermekotthont (Fotó: Instagram/igor.mirovic)