Immár több évtizedes problémává vált a falusi településeken való túlélés, amely főként egyéni döntésektől és az adott lehetőségektől, illetve a létező erőforrásoktól és a személy kitartásától függ.
Annak ellenére, hogy a nyilatkozó gazdák és szakértők elmondása szerint a falvak fennmaradásához az államnak kötelessége lenne motiválni a vidéken élő embereket a különféle feltételek biztosítása által, az állam ösztönző segítsége a gyakorlatban szinte nem létezik. A szántóföld értéke megnőtt, így a helyi lakosok vagy belefektetnek, vagy eladják. Nagyon sokan az elköltözés mellett döntenek, de olyanok is akadnak, akik visszatérnek a falvakba.
Az állam kötelessége biztosítani a falvak fennmaradását
Miroslav Kiš mezőgazdasági termelő családjával Békován él. Az utóbbi öt évben a földművelés mellett állattenyésztéssel is foglalkozik. Szarvasmarhákat tenyészt az európai előírásokhoz igazítva. Annak ellenére, hogy főként elszántság kell ahhoz, hogy az ember végezni tudja ezt a munkát, mondja Kiš, az állam feladata és egyben kötelessége is lenne az ösztönző intézkedések kontinuitását és bizonyosságát szavatolni.
– Ehhez olyan költségvetés kellene, amely reális, amelyet meg lehetne valósítani anélkül is, hogy a kötelezettségeket átvinnénk a jövő évre, majd a következőre stb. Enélkül is sokan a létfenntartás szélén tengődnek – nyilatkozta a mezőgazdasági termelő.
Miroslav Kiš: Egyesek a föld eladásával oldják meg a lakhatási vagy egyéb problémáikat (Fotó: Magločistač)
– Az államnak ösztönözni kellene a vidéken való megmaradást. Ám figyelembe véve a pénzügyi juttatások nagyságát, és ahogyan ez nálunk működik, úgy gondolom, hogy ez nem elegendő. Mindez többé-kevésbé csak szimbolikus cselekvés – figyelmeztetett Kiš, aki szerint régebben nagyobb volt az optimizmus vidéken.
– A helyiek úgy gondolták, hogy ha pályáznak az előcsatlakozási eszközökre, akkor több forráshoz jutnak majd. Ráadásul az egész átláthatóvá válik, és a szélesebb néptömegek is használni fogják. De most már látjuk, hogy ez nem így van. Ez egyáltalán nem elég, ezek olyan kis összegek, amelyekből csak néhány egyénnek jut, így az optimizmusunk sem a régi.
Annak ellenére, hogy a vajdasági falvakban egyre nagyobb méreteket ölt az elnéptelenedés, a termelő szerint nagyon jó, hogy a termőföld ára irreálisan magas lett, és hogy egyre növekszik.
– Létrejött a földpiac, részben a vagyon-visszaszármaztatás miatt, de az egész világon kialakult trendek hatására is. Hiszen egy nem megújuló erőforrásról beszélünk, amelyből már nincsen annyi, amennyi régebben volt, akár vízről, levegőről vagy a szántóföldről van szó. Ezért éri meg a szántóföldbe fektetni a pénzt. Egyesek a föld eladásával oldják meg a lakhatási vagy egyéb problémáikat – magyarázta Kiš. Úgy véli, ahogy világszerte vagy a szomszédos országokban, úgy nálunk is az a tendencia, hogy a tehetségesebb, ambiciózusabb, szorgalmasabb emberek olyan szervezettebb államokba költöznek, ahol van, aki értékeli és meg is fizeti a munkájukat.
– Mindez szépen tükröződik a mi gazdasági mutatóinkon is, és a jövőben is egyre szembetűnőbb lesz – nyilatkozta Kiš.
A továbbtanulás miatt távoznak a fiatalok, de van olyan is, aki visszatér
– Több évtizedes probléma a fiatalok elköltözése a továbbtanulás miatt. A kisebb közösségekben, falvakban nincsenek megfelelő közép- vagy felsőoktatási intézmények, viszont miként régebben, úgy most is vannak olyanok, akik visszatérnek, akik hisznek a vidéki élet nyújtotta lehetőségekben, és vidéken akarnak élni – emlékeztetett Kiš, aki szerint ez gazdasági szempontból nehezen igazolható, mert nagyon kevesen térnek vissza.
Kiš szerint nem sok választás van üzleti szempontból vidéken. Csak azoknak felel meg ez, akik döntöttek, hogy a városi környezethez, a tömbházakhoz viszonyítva egészségesebb, természetközelibb környezetben szeretnének élni.
– Mindegy, hogy mezőgazdaságról, falusi turizmusról, az egészséges táplálkozással kapcsolatos vállalkozásokról vagy akár online végezhető informatikai munkákról van szó, mindenféleképpen ritka az, aki visszatér vidékre. És bármelyiket is választja az ember, mindenhez az egész társadalom támogatására lenne szükség, egy megfelelő gazdasági szintre, egy olyan iparra, amely támogatni tud, amely ösztönöz, amely által fejlesztheted a vidéki vállalkozást. Azok, akik egész életükben természethez közeli munkákat végeztek, nem nagyon akarják nyugdíjas napjaikat öregotthonban tölteni – teszi hozzá a termelő –, mindannak ellenére, hogy anyagilag megvan rá a lehetőségük, hogy idősek otthonába költözzenek.
– Ezek az emberek saját magukra vigyáznak, amíg lehet, amikor pedig ez már fizikailag lehetetlenné válik, akkor leállnak, és a végén távoznak, a szeretteikre vagy a szomszédiakra bízva magukat – mondta Kiš.
Bevallása szerint vidéken semmi sem változott évtizedek óta.
– A legkülönfélébb ígéretek hangzanak el, főként választások előtt, aztán mindent újra elfelejtenek. Ha történetesen valamilyen természeti katasztrófa történik, mint például árvíz, akkor valamicskét segítenek, összefoltoznak valamit, majd ráhagyják a problémát a helyi lakosokra.
A Kiš családban négy gyermek van. Két egyetemista, egy középiskolás és egy általános iskolás tanuló. Az apa elmondása szerint a koronavírus ideje alatti zárlat miatt egy kicsit közelebb került egymáshoz a család. Reméli, hogy a gyermekei egy napon majd átveszik tőle munkát, annak ellenére, hogy más környezetben tanultak, és több nyelvet beszélnek.
– Nem vagyok biztos benne, hogy el tudom majd magyarázni nekik, miért csinálok mindent úgy, ahogy. És hogy mennyire leszek sikeres a munkámban, azt majd az idő mutatja meg – nyilatkozta Miroslav Kiš.
Az állami ösztönzés gyenge, infrastrukturális beruházások nincsenek
Rade Popović, a szabadkai Közgazdasági Kar Agrár- és vidékfejlesztési szakának tanszékvezetője elmondta, hogy két kulcsfontosságú elemtől függ az emberek vidéken való maradása: a jó munkahely és a megfelelő infrastruktúra.
„A munkahelyek és az állandó jövedelem hiányában a fiatalok arra kényszerülnek, hogy jobb életfeltételek után kutatva városokba költözzenek. Az infrastruktúra magában foglalja az utak fejlesztését, az információs-kommunikációs, de az intézményi támogatást is, azaz a vidéki lakosság szolgálatát” – magyarázta Popović.
Rade Popović: Egy gazda, aki 100 hektárt művel, lényegében egymillió eurós ingatlannal dolgozik. Ha ehhez hozzáadjuk a kapcsolódó 200-300 ezer eurós mezőgazdasági gépesítést, és a termelés megkezdéséhez szükséges forgótőkét, akkor egyértelművé, hogy más iparágakban igen ritkán találkozhatunk ilyen drága munkahellyel (Fotó: Medija Centar)
Az egyetemi tanár kiemeli, hogy a mezőgazdasági támogatások nagyon gyengék, és főként egy előző időszak ötleteinek visszáságait hordozzák magukon.
– Például egy mezőgazdasági termelő hektáronként 4000 dinár támogatást kap a családi gazdaságonként legfeljebb 20 hektárnyi területre, miközben körülbelül ugyanezt az összeget fizeti vissza adókra az államnak és a Vode Vojvodine Vízgazdasági Közvállalatnak. Az állattenyésztésre és a különböző beruházásokra is jár egy sor támogatás, de szerkezetük és a nagyságuk nem elegendő a vidék- és a mezőgazdasági fejlesztés gyorsított ütemű ösztönzéséhez – véli Popović.
A mezőgazdasági földterületek adásvételi piaca átlátható, és minden tranzakció nyilvánosan megtekinthető az ingatlan-nyilvántartásban. A mezőgazdasági földterületek piacának egy másik, sokkal terjedelmesebb szegmense a bérleti piac. Itt a nyilvántartás nem teljesen pontos, ám az egyértelműen látszik, hogy óriási mennyiségű mezőgazdasági földterület áll Szerbiában egy- vagy többéves bérleti szerződés alatt.
Az egyetemi tanár megjegyzi, hogy egyre több az üres ház és az elhagyatott ingatlan. A vidéki gazdaságok számának csökkenése sajnos a mindennapi valóságunk része.
– Egyre kevesebb ember lát munkalehetőséget a mezőgazdaságban, ezért nemigen változik az összes megmunkált mezőgazdasági területek nagysága, miközben a tőkeszükséglet jelentősen nő. Ebből az következik, hogy nőnek az anyagi erőforrások is és az egy gazdaságra jutó átlagtermelés.
Popović szerint Vajdaságban jelenleg minden faluban van legalább egy olyan gazda, akinek a munkahelye több mint egymillió eurós tőkeértékű.
– Egy földművelő gazda, aki 100 hektárt művel, lényegében egymillió eurós ingatlannal dolgozik, mivel minden hektárnak körülbelül 10 000 euró az értéke. Ha ehhez hozzáadjuk a kapcsolódó 200-300 ezer eurós mezőgazdasági gépesítést, és a termelés megkezdéséhez szükséges forgótőkét, akkor egyértelművé válik, hogy más iparágakban igen ritkán találkozhatunk ekkora értékű, drága munkahellyel. A kisgazdaságok főként zöldség- és gyümölcstermelésre fókuszálnak, hogy elegendő jövedelmet biztosítsanak a családjuknak – fejtette ki az egyetemi tanár.
Popović hozzáteszi, hogy azok a családok tudnak elegendő jövedelmet szerezni és jövőt biztosítani maguknak, akiknek vagy sikerül növelniük a megművelt földterületeket, vagy jelentősen meg tudják növelni az állatállományt.
– Ahol a gyermekek tanulmányaik végeztével a munka miatt a városokban maradtak, azokban a családokban sajnos nincsenek örökösök, így a mezőgazdasági termelés abbamarad, majd a földeket bérbe adják azoknak, akik tovább tudják művelni, és örököseik is vannak.
Abban az esetben, ha a gazdák időben megtervezik a gazdaságok átadását az új nemzedéknek, akkor lényegében egy békés, jó anyagi helyzetben lévő nyugdíjas életet biztosítanak maguknak az utódaik által.
– Egy család életminősége sokkal jobb vidéken, mint a városban, amennyiben megvannak hozzá a megfelelő jövedelemforrások – emelte ki Popović. – A kisgyermekes családok számára összehasonlíthatatlanul könnyebb a gyermeknevelés az idősebbek jelenlétében.
– Nyugaton már régóta megfigyelhető az a tendencia, hogy a szegényebb társadalmi rétegek inkább városokban élnek, a közepes vagy a magasabb életszínvonalú lakosság pedig inkább vidéken, gyakran akár 100 kilométerre is a munkahelytől – tette hozzá.
Mi vár a fiatal vállalkozókra vidéken?
Olivera Radovanović, a Zelena Mreža Vojvodine civil szervezet elnöke szerint az idén 46 milliárd dinárt fordítanak a mezőgazdaságra.
– Az EU közös agrárpolitikájának két alappillére a közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztés. Nálunk a 46 milliárdból 25 milliárdot terveznek közvetlen kifizetésekre, 11,5 milliárdot pedig vidékfejlesztési intézkedésekre. Ez összesen 36,5 milliárd. Hogy hová kerül a megmaradt 9,5 milliárd, arról fogalmunk nincs – mondta Radovanović.
Olivera Radovanović: Az újvidéki és a belgrádi piacokon a zöldségkínálat túlnyomó része behozatali áru, nem Szerbiából származik. Ezért komolyan el kellene gondolkozni azon, hogy a jövőben ki fogja megtermelni az élelmiszereinket (Fotó: magánarchívum)
A civil szervezet elnöke szerint a médiából ismert, hogy mindenféle mesterkedések és ravaszságok folynak, hamis gazdák üzletelnek, úgyhogy megalapozott a gyanú, hogy a pénz egyáltalán nem oda kerül, ahová kellene.
– Abba a helyzetbe kerültünk, hogy a termelés és az áru terjesztése során hiányzó állami segítség miatt a szerbiai állattenyésztés lassan teljesen eltűnik. A fiatal termelők elégedetlenségét csak fokozza a kifizetések állandó késése, a szükséges dokumentációval járó bonyolult bürokratizmus és a támogatások odaítélésekor tapasztalható kettős mérce. A 11,5 milliárdos összeg nem elegendő a vidék fejlesztéséhez Szerbiában. Szerény véleményem szerint Szerbia költségvetésének legalább 30 százalékát kellene a mezőgazdaságra fordítani.
Radovanović emlékeztet, hogy az újvidéki és a belgrádi piacokon a zöldségkínálat túlnyomó része behozatali áru, nem Szerbiából származik. Ezért komolyan el kellene gondolkozni azon, hogy a jövőben ki fogja megtermelni az élelmiszereinket. Úgy véli, az államnak nincs megfelelő programja a családi vállalkozások fejlesztésére, és ezért távoznak a fiatalok vidékről, de egyéb más tartalmak is hiányoznak, amelyek hozzájárulnának a vidéken való jobb életfeltételekhez.
– Főként a fiatalok számára megfelelő tartalmú művelődési házak hiányoznak, de nincs lehetőségük megfelelő iskoláztatásra sem, nincsenek gyógyszertárak, orvosi rendelők, és nincs megoldva megfelelően a tömegközlekedés sem a falvak és a városok között, nincs megszervezve a további ismeretekre és készségek megszerzésére szolgáló oktatás, túlságosan beavatkozik a politika az élet minden szegmensébe – mondta Radovanović, aki szerint jelenleg a multifunkcionális mezőgazdaság keretein belül lehetséges önálló vállalkozást indítani vidéken. Ez annyit jelent, hogy saját, feldolgozott élelmiszereket előállítani, szálláslehetőségeket biztosítani és a vidéki turizmus fejlesztésén dolgozni. Hozzáteszi, hogy ebben az esetben is szembesülnek a fiatalok problémákkal, csak más módon. Olyan gondok merülnek fel, mint a termékmegjelenítéssel járó nehézségek, az adók kifizetése, a társadalombiztosítás és a nyugdíjalap fizetése vagy a potenciális fogyasztók gazdasági gyengesége…
Radovanović megjegyzi, hogy egész Bánát ivóvízhiányban szenved, mert a legtöbb helyen nem megfelelő az ivóvíz tisztasága. Sőt nagyon sok faluban a legalapvetőbb infrastruktúra sem létezik.
– Nincs kiépítve a szennyvízcsatorna, nincs megszervezve a tömegközlekedés, a szemétszállítás, nincsenek kulturális tartalmak, könyvtárak, olyan helyek, ahol a fiatalok és idősebbek találkozhatnának, a sportlétesítmények hiányoznak, az internethálózat nem megfelelő, illetve hiányzik az az anyagi háttér, amely lehetővé tenné az informatikai tudás továbbfejlesztését.
Ám mindehhez azt is hozzáfűzi, hogy azért még mindig van mit élvezni a békés, vidéki tájak gyönyörűségében:
– A vidéki élet előnye az élelmiszertermelés. Az egészséges élelmiszerek termelése egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül, sőt máris ezen van a hangsúly, amely mindenképpen a vidéki élet és a vidéken való maradás előnyét jelenti.
Natalija Jakovljević
Nem könnyű a vidéki élet (Fotó: a szerző felvétele)
A cikk szerb nyelvű változata:
