Ahogyan minden évben, a Nők Feketében szervezet az idén is megemlékezett a srebrenicai népirtás tragikus évfordulójáról Belgrádban, a Köztársaság téren. Az idei megemlékezés legfőbb üzenete a „Srebrenica – A népirtás neve” szlogen volt, a fekete lepel végén pedig fehér virágokból álló koszorú és egy szikla állt, amelyen a 8. 372-es szám állt – ennyi azonosított áldozata van ugyanis a kelet-boszniai kisváros 1995-ös eleste után elkövetett genocídiumnak, tudatta az N1.

A Nők Feketében szervezet a szombati megemlékezés alkalmával egy, az idézett mondatot tartalmazó transzparenst tartottak egy órán át némán, kifeszítve, igyekezvén emlékeztetni, hogy ezt a bűntettet nem szabad elfeledni. Azonban megmozdulásokat ezúttal is szélsőjobboldali aktivisták igyekeztek megzavarni.

A performansz résztvevői több táblát is feltartottak az azonosított áldozatok számával, de olyan transzparenseket is, amelyek arra emlékeztettek, hogy „A srebrenicai genocídiumot Szerbia közvetlen támogatásával hajtották végre”, illetve, hogy „A meggyilkoltak maradványait több mint 60 tömegsírban találták meg”.

A néma demonstráció kezdetén a Köztársaság téren megjelent egy csoport, amely ellenezte a Nők Feketében akcióját, verbálisan provokálta a résztvevőket, a boszniai Szerb Hadsereg egykori parancsnokát, Ratko Mladićot és Radovan Karadžićot éltette. Az ellentüntetők a boszniai Szerb Hadsereg zászlóit lengették és azt üzenték, hogy Srebrenicában nem történt népirtás.