Ismét megdőlt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma hétfőn Iránban, ahol a statisztikák szerint jelenleg átlagosan kétperceként meghal egy fertőzött, írja a hvg.hu.

Az egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy az utóbbi 24 órában mintegy 40 800 újabb esetet és 588 halálos áldozatot jegyeztek fel, így Irán a fertőzés által leginkább sújtott ország a közel-keleti térségben.

A hatóságok szerint a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása az egyik fő oka a járvány gyors terjedésének, míg sokan azt tartják a legnagyobb problémának, hogy lassan halad az oltási program. A 83 milliós lakosság mindössze négy százaléka kapta meg eddig mindkét vakcinaadagot.

A helyi sajtóban arról írtak, hogy számos városban már beteltek a kórházi ágyak. Az iszlám köztársaságban már több mint 94 600 emberéletet követelt a járvány, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a négymilliót. „Minden második másodpercben megfertőződik valaki Iránban, csaknem kétpercenként pedig egy ember meghal” – jelentette az állami televízió, hozzáfűzve, hogy az ország harmincegy tartományának többségében elrendelték a vörös riasztást.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője januárban betiltotta az amerikai és brit fejlesztésű vakcinák importját, leszögezve, hogy azok megbízhatatlanok, és csak elősegítik a vírus terjedését. Teherán éppen az amerikai szankciókat és az azok miatti pénztelenséget okolja azért, hogy nincs elég oltóanyag az országban.

Iránban átlagosan két percenként hal meg egy koronavírusos beteg (Fotó: hamshahrionline.ir)