A Szabadka–Horgosi-homokvidék őszibarack-ültetvényeiben most mutatkozik meg, hogy mekkora kárt okozott a tavaszi fagy. Gyümölcsöt csupán mutatóban találni, ezért jövedelemre sem számíthatnak a termelők. A palicsi gyümölcstermesztő elkeseredetten mutatja a Vajdasági RTV riportjában, hogy 1 katasztrális holdnyi őszibarackosában szinte termés nélkül maradtak a fák, amelyeket egész évben gondosan ápolt és öntözött.

“Ez csak azért maradt meg itt ez a 3–5 fa, mert itt van az a ház, meg egy nagy diófa, és valamilyen szinten ezek megvédték. De különben e fajta barackoknak a 90 százaléka elfagyott, maradt egy 10 százalék. A többi fán is mindössze 7–8 barack maradt”, mondja Urbán Károly palicsi gyümölcstermesztő.

A gazda abban reménykedik, hogy a kései őszibarackfajta, a Hálé 30–40 százalékos termést még adni fog. Viszont így is 500 kilogrammnál nagyobb össztermésre nem számíthat.

“Legalább a község valamennyi fagykárt megtéríthetne, mert például a nyugati államokban ez így működik. Valamennyi pénzt a fagykárra az adóból vagy a büdzséből kiválaszthatnának, mivelhogy nincs szubvenció se. Hát akkor képzeljék most el, hogy hogyan tudok én versenyezni egy nyugat-európai gyümölcstermesztővel. Nem lehet, ez lehetetlen. Valamit pótolna, ha volna egy normálisabb szubvenció, de ez a 35 euró, ez nevetséges…”

Az Észak-vajdasági Földműves Egyesületben aktív szerepet vállaló Urbán Károly megjegyezte még, hogy az idén a kajszi- és az őszibaracktermesztők jövedelem nélkül maradnak, az almatermesztők pedig esetleg fél termést szüretelhetnek. A következő évi termesztés megalapozását jelentősen megnehezíti, hogy számottevően megdrágultak a növényvédőszerek és a műtrágyák.