A Közlekedésbiztonsági Ügynökség félmillió dinár (4250 euró) értékű közbeszerzést írt ki, hogy alkalmazzon egy olyan személyt, aki motivációs beszédeket tart. Az ügynökségnek nem kellett nyilvános felhívást megjelentetnie a közbeszerzéssel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy az intézmény maga dönthette el, melyik céget bízza meg a feladattal. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség által kiadott közleményből kiderül, hogy Dea Đurđević, a Pink Televízió újságírója és műsorvezetője két évvel ezelőtt súlyos közlekedési balesetet szenvedett, amelyet csodával határos módon élt túl, s a baleset következtében maradandó sérüléseket és traumát szenvedett, írja a Nova Ekonomija.

„Dea Đurđević sűrűn beszélt a nyilvánosság előtt a tapasztalatairól és motivációs előadásokat tartott. Figyelembe véve a fórumokon tapasztalt érzelmi atmoszférát, valamint a kulcsfontosságú és lényeges üzeneteket a közlekedésben történő felelős viselkedéssel kapcsolatban, arra számítunk, hogy a résztvevőkben rögzülnek majd a helyes viselkedési formák” – áll a közleményben, amelyben arról is írnak, hogy a Dea Đurđević által létrehozott egyesületnek köszönhetően, amely a fórumok és az aktivitások megvalósítására jött létre, sikerül a Közlekedésbiztonsági Ügynökség kitűzött céljait megvalósítani.

A Budimo bezbedni (Legyünk biztonságban) egyesületet 2019 novemberében jegyezték be a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökségnél (Agencija za privredne registre – APR), de a honlapot böngészve az egyesület már korábban aktív volt. A Nova ekonomija kérdésére, hogy az állami intézményektől, amelyek munkatársainak előadásokat tartott, kapott-e anyagi juttatást, és arra, hogy az említett intézményekkel, illetve a közvállalatokkal kötött-e szerződést Dea Đurđević nem válaszolt. Ugyanígy tett a Közlekedésbiztonsági Ügynökség is, amely szintén válasz nélkül hagyta a portál megkeresését.

A 2020-as év során az egyesület bevétele 4,8 millió dinár (40 ezer euró) volt, amelyet különböző támogatásokból valósított meg. Tavaly márciusban Dea Đurđević egyesülete 500 ezer dinárt kapott a voždovaci önkormányzattól, hogy a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos fórumot szervezzen.