A szerbiai iskolák némelyikébe olyan átirat érkezett, amelyben arról értesítik a dolgozókat, hogy tíz napon belül végleges döntés születik arra vonatkozóan, hogy mely modell szerint indul majd az oktatás szeptembertől, de ebben a dokumentumban kihangsúlyozzák azt is, hogy a pedagógusok készen kell, hogy álljanak a kombinált oktatásra is, tudta meg nem hivatalos forrásokból a Blic. A tanárok véleménye szerint ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint nem lesz rendes oktatás, legalábbis a felső osztályokban biztosan nem.

Annak ellenére, hogy az iskolakezdésig már kevesebb mint 20 nap van hátra, a szülők, diákok és tanárok sem tudják hogyan néz majd ki a tanítás szeptember elsejétől. Az egyetlen biztos információ, hogy a fertőzöttek száma napról napra nő, így szerdán már meghaladta a kilencszázat.

Ami a tanítást illeti viszont három modell lehetséges: rendes körülmények között indul az oktatás, kombinálva, vagy csak online – ez utóbbi kevéssé valószínű.

A Blic forrása szerint az egyetlen biztos információ, hogy a járvány előtti állapot mégsem áll vissza, és a felsősök kombinálva járják majd az iskolát, ahogyan azt tavaly megszokhatták, de az is előfordulhat, hogy ha romlanak a járványadatok, csakis távoktatásban kezdik meg a tanévet az idősebbek.

Így is, úgy is tanulnak majd a gyerekek a következő tanévben is (Illusztráció)