Nem várhatjuk meg az őszt a járványügyi előírások szigorításával, hiszen már most negyven százalékkal többen fordulnak orvoshoz a Covid-19 tüneteivel, mint augusztus elején, nyilatkozta Mirsad Đerlek az egészségügyi minisztérium államtitkára csütörtökön reggel a szerbiai köztévében. Az illetékes elárulta azt is, hogy melyik az az első lépés, amelyről a válságstáb dönt majd a szigorítási folyamatban.

„Az egyik szabály, amelyet bevezet majd a válságstáb, a tömeges rendezvényekre vonatkozik. Jelenleg itt 500 személy a korlátozás, de ha ennyire gyorsan nő a fertőzöttek száma, akkor legyen szó lakodalmakról, vagy más rendezvényről, biztosan csökken majd a maximális szám”, mondta, és kiemelte, hogy a járvány negyedik hulláma megkezdődött, néhány héten belül tetőzik a fertőzésszám.

Szerbiában szerdán 921 új fertőzöttet regisztráltak, összesen 11.229 személyt teszteltk.

A szigorításról korábban Branislav Tiodorović, a válságstáb tagja is beszélt, aki szerint amint ezer fölé emelkedik a fertőzöttek száma, számítani kell a szigorításokra, és hozzátette, hogy bármelyik pillanatban összeülhet a válságstáb, hogy ezt a döntést meghozza.

Mirsad Đerlek (N1)