Zsidró Tamás mesterfodrász szalonjában szerzett magas szintű elméleti és gyakorlati tudást egyaránt a mindössze 22 éves adai Laták Sári, aki ezt követően úgy döntött, szülővárosában kamatoztatja a tanultakat.

Napjainkban a fiatalok többsége inkább hivatást választ magának, és a jövőjét külföldön képzeli el. Te miért döntöttél úgy, hogy szakmát tanulsz?

– Gimnazistaként sokat gondolkodtam azon, hogy hivatást vagy inkább szakmát válasszak magamnak. A gyógypedagógia ugyanannyira vonzott, mint a fodrászat. A kettő ugyan teljesen különbözik egymástól, mégis az egyik is, és a másik is közel állt a szívemhez. Az utóbbi jobban érdekelt. Ezért döntöttem úgy 2017 szeptemberében, hogy elvégzek egy OKJ-s tanfolyamot Szegeden, a mindenki által ismert mesterfodrász, Zsidró Tamás szalonjában.

Mitől volt különleges ez a képzés, az volt-e egyáltalán?

– Azzal együtt, hogy eldöntöttem, fodrász leszek, azt is elhatároztam, hogy szakmailag megpróbálok a legmagasabb szintre jutni. Alapjáraton úgy működök, hogy ha valamit csinálok, akkor azt vagy rendesen, vagy inkább sehogy. Tudtam, hogy Zsidró Tamás szalonja az a hely, ahol minden alkalommal kimozdítanak a komfortzónámból, és azzal is tisztában voltam, hogy nekem erre van, volt és lesz is szükségem. Jó döntést hoztam, ugyanis Szegeden sok-sok ismeretre tettem szert. A képzés egy évet vett igénybe, majd 2018 őszén sikeres záróvizsgát tettem, ezt követően két nappal már munkába is állhattam a szalonban.

Mennyire volt ez ijesztő a számodra? Egy ilyen névvel bíró szalonban sokkal nagyobbak az elvárások.

– Így van. Magam is mély víznek éreztem, de meg akartam mindent tenni azért, hogy jó legyek. Ez volt a mozgatórugója mindennek akkor. Hajthatatlannak éreztem magam, és pontosan tudtam, ahhoz, hogy egyszer önálló legyek, bizony nem egy könnyű, hanem egy sokkal rögösebb úton kell végigmennem.

Laták Sári az adai fodrászszalonjában (Fotó: Buják Anett)

Találkoztál esetleg magával a szalon tulajdonosával?

– Nem, sajnos a mesterrel nem volt alkalmam találkozni, de egy képzésen sikerült megfigyelni azt, hogy miként dolgoznak a fővárosban a kollégák az Andrássy úton található szalonban. Szegeden Stricz-Tóth Tímea oktatta az elméletet és a gyakorlatot is. Ez utóbbit szabadabban, magunkra hagyatkozva tette. Úgy gondolom, hogy egy fejlődésre vágyó, dolgozni akaró, lelkiismeretes fiatalnak – mint amilyennek magamat is tartom – ennél több nem is kell. Amikor csak tehettem, reggeltől estig ott álltam mellette és szívtam magamba a tudást.

Mi történt akkor, amikor felütötte a fejét a pandémia?

– Sajnos a koronavírus-járvány beköszöntésével a szállodák és ezzel együtt a hozzájuk tartozó egységek is becsukták kapuikat, így nekem is tovább kellett állnom a szegedi Zsidró Szalonból, amely a Hunguest Hotel Forrás egy egységeként működik a napfény városában.

Ez volt az oka annak, hogy hazaköltöztél?

– Gyakorlatilag igen. Az, hogy egyszer hazaköltözöm, biztos volt, hogy mikor, az nem. A pandémia viszont döntött helyettem. Visszaköltöztem Adára, és nem sokra rá a Prosperitati Alapítvány kiírt egy a pályázatot, amellyel a fiatal vállalkozókat szerette volna támogatni. Én pedig kaptam az alkalmon. Szerencsére a szüleim támogató szavai is sokat segítettek abban, hogy bizalmat szavazzak önmagamnak, a fejben megfogalmazódott vállalkozásnak és a sikernek, ami annak berobbanásával járhat. Édesapám mindvégig sokat segített abban, hogy minden feltételnek megfeleljek, minden papírt be tudjak szerezni ahhoz, hogy megnyerjem a pályázat összegét. Ezért hálás vagyok a türelméért és a segítségéért, amelyet munka mellett nyújtott. Amikor kiderült, hogy sikerült elnyernem azt az adott összeget, amelyet megpályáztam, óriási öröm töltött el. Többek között ugyanis ennek köszönhető, hogy öt hónapja immár abban a szalonban dolgozom, amelyet egykoron megálmodtam magamnak.

Minek köszönhető, hogy ennyire erősen hiszel abban, hogy Vajdaságban is boldogulni lehet?

– Talán mindez annak a neveltetésnek köszönhető, amelyet a bátyám és én kaptunk. A szüleink küzdelemre és kitartásra neveltek bennünket. Megtanították és meg is mutatták számtalanszor, hogy aki mer, az nyer. Sok a buktató, és tényleg keményen kell dolgozni idehaza, sokkal keményebben, mint bárhol. Az otthon iránt érzett szeretet viszont bizonyos esetekben nagy úr.

Fiatalon megálmodott és egyben meg is valósult álomról beszélünk.

– Igen, még számomra is elég hihetetlen. Ez a szakma tényleg szerelem a számomra, és most azt érzem, hogy soha le nem cserélném semmi másra. Nagyon fontos a kitartás, az alázat és a szívvel-lélekkel való munka. Kiemelkedő, hogy minden vendég ugyanolyan jó minőségű szolgáltatásban részesüljön, hogy az alapanyagok biztonságosak legyenek és hogy a trendekkel és a stílusokkal folyamatosan tisztában legyek. Jelenleg azon dolgozom, hogy ez meglegyen, és hogy mindenki elégedetten távozzon.

Mit gondolsz, neked könnyebben megy az érvényesülés, mint az idősebb, tapasztaltabb szakmabelieknek?

– Részben igen, hiszen széles ismeretségi körrel rendelkezem, emellett pedig igyekszem kihasználni a közösségi médiafelületek minden területét arra, hogy önmagamat és a munkámat reklámokkal a világhálón tartsam. Nem biztos, hogy az idősebb kollégáknak ez annyira könnyen és természetesen megy, mint nekem. Ám a gyakorlatban valószínűleg tapasztaltabbak, de én is azon vagyok, hogy napról napra ügyesebb legyek.

Milyen célok állnak előtted?

– A célom nem más, mint hogy sikeresen megtartsam azt a színvonalat, amit jelenleg is képviselek, sőt idővel azon felül szeretnék majd teljesíteni. Elsősorban fontos, hogy meg tudjam ugrani azt, amit a munkám kapcsán magamtól elvárok, másodsorban azt, amit tőlem elvárnak. Terveim vannak, semmiképp sem szeretnék megragadni egy bizonyos szinten, de azokról már csak akkor szeretnék beszélni, ha sikerült is megvalósítanom!

Az interjú nyomtatott változata a Családi Kör 2021. június 24-ei számában jelent meg.