A belgrádi orvostudományi kar elhatárolódott attól a két professzorától, aki aláírta azt a petíciót, amellyel azt ellenzik, hogy a gyerekek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást.

Az orvostudományi kar sajtóközleményében, amit prof. dr. Nebojša Lalić dékán írt alá, az áll, hogy meglepődtek, amikor tudomást szereztek a petícióról.

A közleményben rámutatnak, hogy a petíció „számos pontatlan, szakmailag megalapozatlan állítást tartalmaz, amit nem vitattak meg a megfelelő szakmai fórumokon, hanem oly módon tártak a közvélemény elé, ami helyrehozhatatlan károkat okozhat, nemcsak a gyermekek oltását illetően, hanem a betegség elleni immunizációs folyamat egészére nézve is”.

– Különösen megengedhetetlen, hogy a petíció aláírói és népszerűsítői a belgrádi orvostudományi kar tanárai, akik nyíltan erre a titulusukra hivatkoznak. Ettől a lépésüktől az orvostudományi kar teljes mértékben elhatárolódik – olvasható a közleményben, melyben hozzáteszik, hogy a Belgrádi Egyetem orvostudományi kara mindig is a védőoltásoknak, mint az orvostudomány civilizációs vívmányainak a széleskörű alkalmazásáért szállt síkra.

Külön közleményt adtak ki a Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet mikrobiológiai és immunológiai katedráinak dolgozói, akik szintén azt írták, hogy nem osztják a petícióban megfogalmazott álláspontot, mert az szerintük is pontatlan, szakmaiatlan és megalapozatlan.

– A Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet tanárai és munkatársai határozottan támogatják a koronavírus elleni védőoltást minden korosztály, és csoport számára, amelyek részére azt jóváhagyták, mivel ez az egyetlen hatékony megoldás a világjárvány visszaszorítására. A jóváhagyott védőoltások biztonságosak, és a használatukból eredő előnyök messze túlszárnyalják az esetleges kockázatokat – áll a közleményben, amit az immunológiai katedra minden dolgozója, illetve a mikrobiológiai katedra 25 dolgozója közül 24 írt alá. A közleményt egyedül az a prof. dr Valentina Arsić Arsenijević nem látta el kézjegyével, akinek egyike a petíció aláíróinak.

A petícióról ebben a cikkben írtunk:

Szerbiai szakorvosok és egyetemi tanárok petícióval tiltakoznak a gyerekek covid-oltása ellen