A járványügyi helyzetről és a védőoltás jelentőségéről beszélve egy sokkoló esetet osztott meg a nyilvánossággal dr. Branislav Tiodorović. Az epidemiológus egy olyan 22 éves fiatalember haláláról számolt be, aki a koronavírus következtében vesztette életét.

„Tegnap este egy 22 éves fiatal elhunyt, nem volt beoltva. A kórházi kezelésen levők 92 százaléka nincs beoltva. Az oltatlan emberek nagyobb valószínűséggel betegszenek meg, jóval súlyosabb tüneteket mutatva. Ezért kezdtük a harmadik dózis beadását, amellyel igyekszünk védeni a lakosságot” – mondta a válságtörzs tagja, aki egyúttal rámutatott a kedvezőtlen járványhelyzetre is.

„Kicsit korai volt ez a hullám, de nem lepett meg minket, nyilvánvaló, hogy sok más tényező vezetett a fertőzöttek számának hirtelen növekedéséhez. A járványhelyzet bizonytalan, esélyes, hogy még kedvezőtlenebb lesz” – mondta Tiodorović, és kiemelte, az esetszám növekedéséhez viszonyítva a kórházba kerülők aránya alacsonyabb.

Kijelentette, hogy a válságtörzs újabb ülésére bármikor sor kerülhet, és hogy annak tagjainak álláspontja megegyező. Az intézkedéseket illetően elárulta, hogy kijárási tilalomra nem kell számítani.

Branislav Tiodorović (Fotó: Tanjug/Slobodan Miljević)