Összesen 21 embert tartóztatott le az osztrák rendőrség Bécsben abban a májusi akciósorozatban, amelyről most számoltak be a helyi illetékesek, írja a Nova.rs portál.

A rendőrkézre kerültek közül 18-an szerbiai állampolgárok, egyikük horvát, valamint még egy-egy montenegrói osztrák állampolgár is tagja volt a bandának. A lefoglalt kábítószer piaci értéke négymillió euró körül mozog.

A rendőrségi akciók néhány nap alatt zajlottak le, összesen négy ilyen volt, a 21 letartóztatott mellett a rendőrök lefoglaltak mintegy 29 kilogramm kokaint, 9,5 kiló heroint, 2 kilogramm marihuánát, valamint 36,5 kilogramm kábítószer előállítására használt szert.

Több pisztolyt, hamis okiratot és 360 ezer eurót is találtak a letartóztatottaknál.

Az egyik gyanúsított menekülése alatt nekihajtott egy rendőrautónak, a másik pedig egy egyszerű edzőtáskában hordott magánál 5 kilogramm kokaint.

Osztrák rendőrségi nyilatkozatok szerint a banda után folytatott nyomozás nehézségékbe ütközött, ugyanis a huszonegyből csak két személynek volt megfelelő tartózkodási papírja.

Mindent egybevetve, 77 kilogramm kábítószert foglalt le az osztrák rendőrség, amiről azt mondták, hogy minőségét tekintve kifejezetten tiszta, ami még inkább növeli az értékét.

Az egyik gyanúsított menekülése alatt nekihajtott egy rendőrautónak (Fotó: Pixabay/Kauki/illusztráció)