Megengedhetetlen, hogy a nemzetiségi hovatartozásról egy kitalált társadalmi párbeszéd során, hamis meghatározások alapján döntsenek, s mindez Gordana Čomić miniszter és a jelentéktelen pártok képviselői támogatásával – áll a tartományi kormány tájékoztatásában. A közlemény arra reagál, hogy Gordana Čomić emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter korábban pozitívan beszélt arról, hogy a következő népszámláláskor a nemzetiség megjelölésénél a vajdasági meghatározásnak is szerepelnie kellene a kérdőíven.

„Kellemetlen meglepetés ez a tartományi kormány, és annak számos képviselője számára, akiknek volna mondanivalójuk a Vajdaság Autonóm Tartomány területét illető nemzeti nyilatkozat kérdéséről a közelgő szerbiai népszámlálás kapcsán. Ezt a kérdést szükségtelenül és megalapozatlanul vezették be a napi politikába. Mindenki számára garantált a nemzeti hovatartozás szabad kifejezése, és a regionális hovatartozást az ismert kommunista minta szerint nem lehet nemzeti hovatartozással helyettesíteni” – állapítja meg a tartományi kormány, amely szerint Čomić és a párbeszéd más résztvevőinek először meg kellene ismerkedniük a történelmi tényekkel, a nemzeti identitásépítés évszázados folyamatával és különösen azzal a ténnyel, hogy a Vajdaságban élő szerbek politikai képviselői az ilyen vitathatatlan tényekről való párbeszédet szükségtelennek, károsnak és sértőnek tekintik. A tartományi kormány a szerb kormány reakcióját várja az ügyben.

Hangsúlyozzák, hogy teljes mértékben elkötelezettek a vajdasági szerb nemzeti intézmények, valamint a nemzeti kisebbségek intézményeinek megerősítése mellett, és e tekintetben bátorítják a párbeszédet az etnikumok közötti bizalom és egység megerősítése érdekében.

„A szerb nemzeti identitás bomlásának kérdését felelőtlenül megoldatlan kérdésként nyitották meg, mivel teljesen világos, hogy a „vajdasági” megnevezés a magyarokra, szlovákokra, horvátokra és másokra nem fog vonatkozni a nyilatkozattétel során. A szerb kormány tagja miért vesz részt ebben, mikor a nyilatkozattétel szabadon történik” – olvasható a tartományi kormány közleményében, amelyben felteszik a kérdést, hogy milyen társadalmi párbeszédről van szó, ha a témát nem a parlamentben, hanem zártkörű pártgyűléseken vitatják meg, amelyek végén cinikus közleményeket küldenek a sajtónak.