Szeptember elsején ünnepli Szabadka a város napját, 1779. szeptember 1-jén ugyanis ezen a napon nyerte el a település a szabad királyi város rangot. A szabadkai önkormányzat az idén is több napon át tartó, gazdag programmal várja a helyieket. Lesznek koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, sportprogramok, szabadtéri és beltéri rendezvények, Szabadkán és Palicson egyaránt.

A részletes programot kedden sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők. Kihangsúlyozták, amennyiben az időjárási körülmények rosszul alakulnak, akkor a nagyszínpadra tervezett koncerteket a Városi Sportcsarnokban tartják majd meg.

Kern Imre, a város alpolgármestere elmondta, a színes programot gazdagítja majd a kézműves kirakodóvásár és a gazdag gasztronómiai kínálat, amelyet már szombattól lehet látogatni.

Vasárnap tartják meg a Szabadkai Félmaratont, amelynek mintegy 1500 részvevője lesz. A felnőttek maratonját a gyerekek sportmérkőzése előzi meg.

Aleksandar Medaković, a Város Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, a városnapi rendezvénysorozatot 6,3 millió dinárból szervezik meg, a szervezet irodája pedig hosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket.

Szabadka Város Napja

 

2021.

 

Szombat, 2021.08.28.

Időpont Helyszín Program
19:30 Szabadkai Népszínház – Jadran színpad Szabadkai Népszínház: Kus petlić – a szerb társulat előadása
 
Vasárnap, 2021.08.29.       
Időpont Helyszín Program
8:30 Korzó Active Kids Future Run 2021
10:00-13:00 Korzó 4. szabadkai félmaraton

 

Hétfő, 2021.08.30.
Időpont Helyszín Program
10:00 Szabadkai Városi Múzeum Interaktív előadás gyerekeknek: Mi lapul a régészeti raktárban?
18:00 Indulás a Jadran épülete elől Danilo Kiš Ifjúsági Kulturális Alapítvány: Turisztikai körút – a város nevezetességei
18:00-21:00 Lifka Sándor Art Mozi 18:00 – Kiállítás a Vakok és Gyengénlátók Szabadkai Egyesülete tagjainak munkáiból (Orient klub)

 

19:00 – Könyvbemutató – Svetlana Manji: Duša

 

20:15 – szerzői filmek Szabadkáról (Film Nikola Tumbas fotóiról)

18:00 Szabadság tér (a színház épülete előtt) Ikarusz – a Gyermekszínház előadása
19:30 Szabadkai Népszínház – Jadran színpad Szabadkai Népszínház: A gyászoló család – a magyar társulat előadása

 

21:00 Raichle Ferenc park Danilo Kiš Ifjúsági Kulturális Alapítvány –

Zenei program: dzsemmelés

Kedd, 2021.08.31.
Időpont Helyszín Program
10:00 Szabadkai Városi Könyvtár (katalógus-terem) Naptár-kiállítás
10:00-19:00 Palicsi Állatkert Bemutatóval egybekötött állatetetés:

10:00 – fóka

12:00 – barnamedve

14:00 – a szigeten élő majmok

16:00 – jávorantilopok

18:00 – kecskék

19:00 – alpakák és szamarak

17:00-21:00 Lifka Sándor Art Mozi 17:00 – Óriásláb – Családi bevetés rajzfilm

18:30 – emlékezés Mihajlo Jančikin színészre

19:00 – szerzői filmek Szabadkáról – Dejan Mrkić

21:00 – Szilaj vér (Nečista krv) – hazai film

19:00 Prozivka; az uszoda előtti sétány Gyermekszínház: Bilo dvaput u jednom kraljevstvu – szerb nyelvű előadás
19:00 Szabadkai Városi Könyvtár (olvasóterem) A Női Stúdiumok és Kutatások Egyesület könyvbemutatója
20:00 Szabadkai Városi Könyvtár Video installáció: a város története, neves emberek és épületek
21:00-22:30 NAGYSZÍNPAD – SZABADSÁG TÉR A Szabadkai Szimfonikus Zenekar hangversenye
 

 

Szerda, 2021.09.01.

 

Időpont Helyszín Program
9:00 A Városháza díszbejárata A fúvószenekar fellépése
9:30 A Városháza díszbejárata Ünnepélyes zászlófelvonás
10:00 A Városháza díszterme A képviselő-testület ünnepi ülése
10:00 Szabadkai Városi Múzeum A Visszatekintés a múltba című projekt bemutatása
10:00-19:00 Palicsi Állatkert Bemutatóval egybekötött állatetetés:

10:00 – fóka

12:00 – barnamedve

14:00 – a szigeten élő majmok

16:00 – jávorantilopok

18:00 – kecskék

19:00 – alpakák és szamarak

21:00-23:00 NAGYSZÍNPAD – SZABADSÁG TÉR Aco Pejović koncertje
Szabadság tér Tűzijáték

 

Csütörtök, 2021.09.02.
Időpont Helyszín Program
10:00 Szabadkai Közkórház A polgármester és a képviselő-testület elnöke meglátogatják a város napján született babákat
10:00 Szabadkai Városi Múzeum Mi zümmög itt? Foglalkozás gyerekeknek, magyar nyelven
11:00 Szabadkai Városi Múzeum Mi zümmög itt? Foglalkozás gyerekeknek, szerb nyelven
18:00 Szabadkai Városi Múzeum Beszélgetés Rokay Zoltán plébánossal
20:30-22:30 NAGYSZÍNPAD – SZABADSÁG TÉR Fenyő Miklós koncertje

 

 

Péntek, 2021.09.03.
Időpont Helyszín Program
19.00 Szabadkai Kortárs Galéria Aleksandra Zelić kiállítása
19:00 Palicsi sétány (a félszigetnél) Kosztolányi Dezső Színház: a franciaországi Les Hommes penches társulat előadása –  Nicolas Fraiseau: Instabil
Dr. Vinko Perčić Képtár Állandó tárlat – a dr. Vinko Perčić-gyűjtemény

Válogatás a művekből

 

Szabadkai Kortárs Galéria Image Mouvement, Párizs – Szabadka kiállítás

 

 

Szombat, 2021.09.04.
Időpont Helyszín Program
18:00 Szabadkai Városi Múzeum Lányi Ernő IME – Muzsikáló udvar hangverseny