Erős magyar felhozatallal zárja a nyarat a magyarországi fesztiválszcéna! Az előttünk álló öt napban az anyaország élvonalának legjobbjai és feltörekvő tehetségei mellett a Szegedi Ifjúsági Napok idén egy 60 éven átívelő kollaborációnak is helyt ad.

Több mint 200 koncerttel és több tucat, egyéb, nem zenei programmal várnak minden kedves fesztiválozót a szervezők, akik a mögöttünk álló másfél évre hivatkozva döntöttek úgy, hogy: a „nagy visszatérés” keretében 2021-ben a SZIN egy nappal tovább tart majd. Az elmúlt évtizedekben soha ennyi hazai zenekar és előadó nem lépett még fel egyetlen egy magyar fesztiválon sem.

Szerdától vasárnapig várja a SZIN a szórakozni vágyókat (Fotó: SZIN)

Szerdától vasárnapig várja a SZIN a szórakozni vágyókat (Fotó: SZIN)

Érdemes elindulni! Íme az első nap kínálatának egy része:

Az első napon – azaz szerdán – tizenegy zenei színpadon, mintegy 50 fellépő szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

A Borsodi Nagyszínpadon fellép a Margaret Island, a Tankcsapda és Majka&Curtis.

A Pepsi Nagyszínpadon a Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, valamint a Brains szórakoztatja majd a közönséget. A Bomba Stage-en többek között ott lesz majd az Elefánt, a Hősök és Bohemian Betyars, míg a Rádió 88 Szülinapi Arénájában hallhatjuk a Pál Utcai Fiúkat, az Anima Sound Systemet és a Kiscsillagot. A Fonó-Hangfoglaló színpadán pedig a világhírű Parno Graszt és a Kerekes Band is fellép, míg számos más helyszínen hajnalig szórakozhatunk az elektronikus tánczene megannyi műfajára.

Azt, hogy mivel készülnek még a mai napra, bővebben ide kattintva érhető el.

(Fotó: SZIN)