A szerbiai fiatalok jelentős része igen későn, a harmincas éveikben hagyja el a szülői fészket az Eurostat adatai szerint. Míg tiniként jellemzően arra vágyunk, hogy kiszabaduljunk a szülői kötelékből, addig 18 éves kor után, amikor már törvény szerint is nagykorúak és cselekvőképesek vagyunk, egyre nehezebb az elszakadás, mivel igen kevesen tudnak önellátó életmódra áttérni ennyi idősen, közölte a szerbiai köztévé.

A szerbiai fiatalok kétharmada a szüleinél él, és több mint 60 százalékuknak nincs jövedelme – derül ki a Szerbiai Ifjúsági Ernyőszervezet által végzett kutatásból.

A „mamahotel” késői elhagyásának egyik fő oka a pénz hiánya.

“Hazánkban a fiataloknak nincs lehetőségük saját lakásra, akkor sem, ha valakinek jó állása van, mivel nagyon nehéz félretenni havi szinten egy lakás bérleti díját” – mondja Milica Vesković Andjelković szociológus.

A kutatás szerint a lakások bérleti díját, és sokszor a fiatalok hiteleit is a szülők finanszírozzák.

A szociológusok rámutatnak, hogy a késői elválás egyik oka, hogy Szerbiában hagyományosan erősek a családi kötelékek, így a fiatalok tovább maradnak a szülői otthonban. Ez a tendencia főképp a mediterrán országokban, azaz Olaszországban, Spanyolországban és Máltán jellemző.

Aleksandar Kontić pszichológus szerint a szülők elkényeztetik a gyerekeiket.

“A fiatal azon tűnődik, hogy miért válassza a nehezebbik utat, de aztán ez igen sok konfliktushoz vezet. Egyrészt az otthon lakó fiatalnak így valószínűleg nem kell alacsony bérért dolgoznia a kezdetekben, másrészt nincs lehetősége a privát életre, hiszen továbbra is felelősségre van vonva, és magyarázkodhat a viselkedéséért a folyamatos szülői jelenlét miatt” – mondja Kontić.

Akik későn, vagy soha nem válnak el a szülőktől, a gyermekkor és a felnőttkor között ragadhatnak, és ebben fontos tényező a felelősségvállalás kérdése.

“Nevezhetjük ezt hosszú serdülőkornak, kényelmes gyereknek lenni, aranykalitkában létezni, ami szép és jó, viszont súlyos árat kell érte fizetni, mivel a felnőtté válás folyamata ezen a ponton megakad” – tette hozzá Kontić.

Nem futja saját lakásra (Pixabay)