Siniša Mali, Nebojša Stefanović, Aleksandar Šapić és Jorgovanka Tabaković után hamarosan Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója is csatlakozik a tudományos doktori címmel rendelkező politikusok listájához, számolt be az N1.

Bajatović tudományos doktori ajánlásaitól a tapasztaltabb tudósoknak is elállna a lélegzete.

Bajatović egyetemi kollégái igencsak meglepődnek azon, hogy a Srbijagas igazgatója az Újvidéki Műszaki Tudományi Karon tervez doktorálni, mivel az egyetemen még soha nem találkoztak vele.

„Soha nem találkoztam Dušan Bajatovićtyal, sem vizsgán, sem előadáson, de még a folyosókon sem. Nem csak én nem láttam őt, de a kollégáim sem” – mondta az N1-nek egy újvidéki doktorandusz, akinek kilétét érthető okokból nem fedték fel.

Dušan Bajatović az ipari mérnöki menedzsment tanulmányi program keretén belül készül a doktori cím megszerzésére, előmenetele kivételesen sikeresnek mondható, hiszen a vizsgákat átlagosan 10-esre tette le.

A doktori értekezését is rekord gyorsasággal, mindössze hét hónap leforgása alatt fejezte be, amelyben 329 oldalon keresztül ecseteli a földgázellátó rendszerek modelljeit, és azok működésének módjait. Ám ez még nem minden! Miközben fénysebességgel írta a tudományos munkát, vezette a Srbijagast, és még arra is maradt ideje, hogy három tudományos munkát közzétegyen önállóan és társszerzőként, igen presztízses tudományos lapokban. A háromból egy munka ráadásul az M21a jelölésű kategóriában született, és a számok alapján az ilyen fémjelzésű tudományos írások megalkotására az emberiség kevesebb, mint egy ezreléke képes.

„Jelenleg egyetlen dékánnak és dékán helyettesnek sincs ilyen szintű publikációja a karon. Ő az egyedüli elit tudós” – mondta Bajatović doktorandusz kollégája, aki még soha nem találkozott vele, pedig a nyilatkozó hallgató az elmúlt tíz évben szinte minden nap bejárt az egyetemre.

Összehasonlításképp, Vladimir Obradović, a Belgrádi Szervezettudományi Kar professzora elmondása szerint ő ilyen szintű tudományos munkát életében kétszer jelentetett meg, megírásuk pedig egyenként két évet vett igénybe.

Lehet, hogy Bajatović hamarosan doktor lesz, viszont ahhoz először egy alapszakot, majd egy mesterszakot kellett, hogy befejezzen. Állítása szerint a Szabadkai Közgazdaságtudományi Karon és az Újvidéki Villamosmérnöki Főiskolán is szerzett diplomát. Azonban a szabadkai kar tájékoztatása alapján Bajatović ugyan beiratkozott hozzájuk, de diplomát nem szerzett. A Megatrend privát egyetem tulajdonosa, Mića Jovanović megerősítette az N1-nek, hogy Bajatović náluk végzett a zaječari Gazdálkodási Karon 2003-ban.

Tehát, ha végigtekintünk Bajatović egyetemi pályafutásán, kiderül, hogy a tudományos érdeklődés területének megváltoztatása sem hátráltatta Szerbia új tudósát.

„Ez olyan, mintha befejezném az orvosit, majd utána építőipari doktorátust szereznék. Tehát ő ugye átállt a gazdaságtudományról a gázellátás, és mesterséges intelligencia tudományára, tehát igazán nagy erőfeszítésnek és munkának kell állnia egy ilyen karrierváltás hátterében. Igazán lenyűgöző, le a kalappal” – mondja Obradović professzor.

Dušan Bajatović (Fotó: Blic/Zoran Lončarević)