Szerbia kormánya a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium javaslatára elfogadta az információs társadalom és információbiztonság fejlesztésének stratégiáját. A minisztérium 2026-ig határozta meg a legfontosabb kapcsolódó intézkedések és tevékenységek listáját – közölte Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter.

„Szerbia felismerte a digitalizáció és az információbiztonság fontosságát, és ezt számos irigylésre méltó eredmény igazolja. A stratégia két fontos területet ölel fel, vagyis az információs társadalmat, és az információbiztonságot, amelyek további fejlesztése a társadalom teljes digitalizációjának előfeltétele” – mondta Matić.

A stratégiai dokumentum elfogadása és végrehajtása fontos annak érdekében, hogy valamennyi állampolgár digitális ismeretei és készségei javuljanak, hogy növeljék az alkalmazottak képességeit az új technológiák alkalmazása terén, és hogy fejlesszék az oktatási intézmények digitális infrastruktúráját.

A miniszter szerint mindemellett folytatni, és intenzívebbé kell tenni a szolgáltatások, és az üzleti élet digitalizálásával kapcsolatos tevékenységeket az állami- és magánszektorban, emellett fontos az információbiztonság magasabb szintre emelése, elsősorban az azért felelős intézmények kapacitásának fejlesztésével, továbbá elengedhetetlen a polgárok digitális öntudatának növelése, valamint a köz- és magánszféra közötti partnerség elősegítése, és a regionális és nemzetközi együttműködés ösztönzése a program sikerességének érdekében.

Tatjana Matić (Fotó: Tanjug/Jadranka Ilić)