Kanadában is bemutatják a vajdasági K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmjét, erről a játékfilm  rendezője K Kovács Ákos számolt be közösségi oldalán. A film 1991-ben, Jugoszláviában, valahol a magyar határ közelében játszódik, és a szülészetekről eltűnt csecsemők tragikus történetét dolgozza fel.

A film több díjat is nyert már, többek között a 6. Friss Hús rövidfilmfesztiválon is, ahol a zsűri indoklása szerint a Branka története arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán a tragédiák áldozatai, vagy elkövetői lehetnek drámai szempontból érdekesek, hanem azok is, akik sokszor csak néma megfigyelői az eseményeknek. A zsűri akkor azt írta: a Branka valós „eseményekre épülő alapötletéből különleges, megrázó erejű kisjátékfilm készülhet.

A bemutató plakátja (Facebook)