A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója kedden délben tiltakozást szervez a szerb fővárosban: szervezet elégedetlen tagjai pontosan tizenkét órakor a szerb képviselőház előtt gyűlnek össze, s a parlamenttől a szerb kormány épületéig sétálnak. A megmozdulás a Nem állunk el nevet viseli, ugyanis a szakszervezet így szeretné nyomatékosítani, hogy nem állnak el a korábban megfogalmazott ötpontos követelésüktől, amely a következőket tartalmazza:

  1. Csökkentsék a tanulók osztályonkénti létszámát
  2. Vezessék be a fizetési osztályokat
  3. A tanároknak legyen tisztességes életük és fizetésük
  4. Nem vonják vissza azokat a feljelentéseket, amelyeket azért tettek, mert az állam nem törődött megfelelően a tanügyi dolgozókkal
  5. Követelik, hogy minden gyerek számára elérhető legyen a minőségi oktatás

Jasna Janković, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának elnöke elmondta, hogy a követeléseik évek óta ugyanazok, s semmilyen előrelépés nem történt az ügyben, de ennek ellenére ők nem fognak elállni a követeléseiktől. Hozzátette, az az ígéret, hogy majd 2022 januárjában vezetik be a fizetési osztályokat a tanügyben, nem más, mint egy vicc, ugyanis mindenki számára világos, hogy ez nem lehetséges. Janković arról is beszélt, hogy ha megint át kell állni az online oktatásra, akkor erre már most fel kell készülni.

Belgrádban táblagépeket osztunk a gyerekeknek, míg más községekben élő diákoknak az internetkapcsolatot sem biztosították az illetékesek, hogy kommunikálhassanak a tanárokkal.

– Az alkotmány szerint minden gyerek egyforma és mindenkinek joga van az oktatáshoz – de úgy tűnik, ezt az állam elfelejti, így nem marad más hátra, hogy mi erre időnként emlékeztetjük őket – mondta Janković.