A Szerbia Oktatási Szakszervezet és a Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezet meghatározták követeléseiket, amelyeket hétfőn az illetékes minisztereknek, illetve a kormánynak is továbbítottak. Amennyiben nem születik megállapodás, a képviseleti szakszervezetek a szakszervezeti harc minden módját készek alkalmazni, beleértve a sztrájkot is – jelentették be a szakszervezetek ülését követően.

A közleményben foglaltak szerint a szakszervezetek megkövetelik, hogy a közszférában dolgozó alkalmazottak fizetéséről szóló, fizetési csoportokat is meghatározó törvényt 2022. január 1-jétől alkalmazza az állam, és amennyiben ez nem teljesül, úgy a tanügyi dolgozók 15 százalékos fizetésemelést fognak követelni Szerbia kormányától.

„Mindenféle oktatási tevékenység díjazásának a kiegyenlítését, továbbá az osztályok kialakításáról szóló szabálykönyv megváltoztatását kérjük, ez utóbbit az általános és középiskolai osztályok tanulóinak számának csökkentése érdekében” – áll a közleményben.

A szakszervezetek emellett követelik az intézmények finanszírozásával kapcsolatos kritériumokról szóló szabálykönyv módosítását is, amely szerint a szakmunkatársakat, és a nem tanári személyzetet az osztályok számával arányosan, vagy pedig az intézmény méretével arányosan kellene megfizetni.