A világot jelentő deszkák néha épp olyanoktól szenvednek kárt, akinek hiányzik néhány deszka a fejéből. Tavaly januárban történt, a szerb bulvártüzérségnek a következő cikket kellett közölnie parancsra: „Bane Trifunović, a Đilas-párti, Sergej Trifunović édestestvére, Leskovacon darabokra tépett egy szerb zászlót!”
Aúúúúúúú, őrület, annyi gyönyörű, széttépésre alkalmas zászlóból épp egy szerb zászlót tudott szétszaggatni! – mordult föl a nagy, patrióta csőcselék a hazaárulási tett kommentálásakor.
Bane, csak úgy szórakozásból, ok nélkül, megfogott egy piros-kék-fehér trikolórt és szemtanúk előtt darabokra tépte, miközben, ha nem lett volna ott annak a bizonyos, patrióta szellemiségű álmédiának a tudósítója, az égvilágon senkinek sem jutott volna eszébe, hogy reagáljon erre és jelentse az ügyet a szerb hatóságoknak.
A lárma, ami utána következett, igazi dominóeffektusként terjedt szét a következő napokban: először azt állították, hogy Bane Trifunović a Kokan Mladenović rendezte Pad című darabban szaggatta szét a zászlót a leskovaci színházfesztiválon.
Másnap már módosult a történet, Bane fent sem volt az inkriminált darabban a színpadon, tehát nem is téphette szét a zászlót.
Aztán harmadnap már bizonyossá vált, hogy a zászlót szét sem tépték, hanem szétfejtették, majd a főhősnő ruhát varrt belőle magának és abban folytatta esztrádművészi munkáját tovább.
Szóval, ha valaki hülye, akkor az tényleg az – főként ebben a zászlós ügyben, ahol Bane tehát (nem) tépte szét a nemzeti zászlót a – fontos megjegyezni, a SZÍNHÁZI ELŐADÁS „színpadon kívüli színpadján”, hanem egyik főhősnő szaggatja, bocsánat, fejti szét, amit aztán olyan szerb jobboldali, meg parlamenti képviselő, meg haladópárti kommentál, akik újságírónak álcázzák magukat.
A lényeg, a szégyenteljes cselekedetet olyanok ítélték el, akik kérem alássan, meg sem nézték a konkrét előadást, sőt, nagy valószínűséggel a gazdag pályafutásuk során egyetlen előadást sem néztek még meg. Ennek folytán a mai napig nem lehet őket meggyőzni arról sem, hogy Bane szét sem tépte azt a szerb zászlót, amiért még a bíróságon is kihallgatták.
De nehéz lesz meggyőzni őket arról az igazságról is, hogy a színész voltaképpen bármit megtehet egy színdarabban. Lelőheti a színésztársát, beleköphet az epizódszereplő levesébe, felakaszthat egy másik kollégát, lemészárolhat egy statisztát, énekelhet betiltott dalokat, káromkodhat, hazudhat, csalhat, stb., stb., hiszen a színdarab egy művészi alkotás, amely metaforákkal, stiláris figurákkal, utalásokkal & mindenféle kreatív eszközökkel dolgozik, amelyek révén a rendező valamit, valakinek, leggyakrabban a darab nézőjének, előadni szeretne.
Ám a probléma éppen abban rejlik, hogy egész Szerbiában, Dragaštól Horgosig, valahol éppen addig, ahol a Tanyaszínház is kifejteni látszik ellenséges tevékenységét, a színdarabok tartalmával többnyire az előadásokat nem-nézők foglalkoznak, a polgárok azon csoportja, akik ugyan nem járnak színházba, de az előadásokat így látatlanul is nagy előszeretettel rendeznék. Szerbia & Vajdaság ugyanis a hétmillió szövetségi kapitány és a hétmillió színházrendező országa.
Tudniillik az történt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács azt javasolta a Tanyaszínháznak, hogy függessze fel a Kazimír és Karolina című darab további turnéját a vajdasági falvakban, tanyákon és határokban – mert a színészek sokat káromkodnak. Mi több, az egyik színész nyilvánosan vizel a színpadon.
A darab, persze ezt azért nem rótták föl, egy szerelmes pár életéről szól, akiknek a társadalmi körülmények következtében megváltozik az életük. De milyen társadalmi körülmények ronthatnának az életen, amikor a társadalmi körülmények Szerbiában egyre jobbak.
A szóban forgó előadást előtte csak a náci rezsim tiltotta be. Utána senkinek sem jutott eszébe betiltani, ugyanis demokratikus állami berendezkedésekben senki sem tilt be színházi előadásokat egyrészt, másrészt az előadásokat kizárólag színházi kritikusok bírálják, avagy az ilyen típusú, független tevékenységre felhatalmazott személyek. Ám amiként szövetségi kapitányok és színházi rendezők országa vagyunk, úgy Szerbia & Vajdaság a hétmillió színházi kritikus, és legalább hétmillió Sterija Játékok programszervezőinek az országa is egyben.
Egy bizonyos Pásztor István nyilatkozata szerint pedig az előadás vajdasági turnéjának a megszakítása ok nélkül el lett politizálva.
Annak ellenére, hogy az égvilágon senki sem tudja, hogy Pásztor István egyáltalán mi a fészkes fenéért kell, hogy kommentáljon egy színdarabot, lévén politikus & üzletember, azaz művészi értékelésre nem képzett személy, így nyilván érthető válik, hogy a színdarab politizálását, amelyről épp ő beszél, voltaképpen ő kezdte el.
És a színházi előadás politizálódása igazából fel sem merült volna, ha azt előzőleg Pásztorék kedvenc koalíciós partnere nem teszi meg.
Pásztor István nem Orbán Viktor, de nagyon jól halad e magasztos cél felé. Orbánnak lenni nem egy különös kiváltság, de lehetőségként mindenképp fennáll.
Ennek fényében, még örülhetünk, hogy Pásztor István nem írta meg a Kazimír és Karolina előadásának és megtekintésének a biztonságos változatát egy brosúrában.
Példának okáért, Pásztor István ingyen tanácsai a Tanyaszínház előadásának megtekintéséhez című brosúra vagy a Magyar Nemzeti Tanács ingyen tanácsai című brosúra a következőket tartalmazhatná:
– Az előadás kizárólag olyan környezetben játszható, ahol a magyar nyelvet nem beszélő népcsoportok élnek, hogy a káromkodásoktól meg tudjuk védeni a nézőket. Ebben viszont csak annyi a probléma, hogy a szerbeknek gyakran úgy tűnik, hogy a magyarok akkor is káromkodnak, amikor nem káromkodnak, a magyaroknak pedig szintúgy, hogy a szerbek akkor is káromkodnak, amikor nem is káromkodnak. De hogy áthidaljuk a felmerült problémát, a darabot át kell dolgozni és norvég nyelven újrajátszani, mert ugye minden olyan magyar és szerb, aki tudna is norvégul, már réges-rég Norvégiába költözött, úgyhogy nem áll fönn az esélye, hogy megnézzék a darabot a vajdasági turnén.
– A magyarok csak akkor nézhetik meg az előadást magyarul, ha előzőleg viaszt öntenek a fülükbe. Minden magyar csak a norvég változatot nézheti meg. Mert a magyar káromkodások egész udvariasan szólnak norvégul.
– Minden előadás elején a következő szalagcímnek kell lefutnia: Az előadással nem szándékunk senkit sem alázni vagy sértegetni, különösen nem Orbán miniszterelnök urat, sem Vučić elnök urat, sem Pásztor elnök urat, sem a Magyar Nemzeti Tanács elnök urát, a történet szereplői kitalált alakok, a káromkodások kitaláltak, minden kitalált.
– A darabban nem játszhat Bane, mivel már előzőleg több incidensben volt része korábbi előadások során, például egyszer már széttépte a szerb zászlót, most képzeljék csak el, ha ugyanúgy széttépné a magyar zászlót is! Úgyhogy, ha esetleg Bane Trifunović valaha is játszani szándékozna a darabban, kizárólag olyan jelenetekben lehetne szerepeltetni, amelyekben nincs zászló a rekvizitumok között. Az egész történetben az a szerencsés körülmény, hogy Bane nem tud magyarul, és norvégul sem, úgyhogy ha esetleg részt is venne valamilyen zászlós jelenetben, akkor semmit sem tudna mondani, de főleg káromkodni nem tudna.
– Amennyiben valamelyik színésznek esetleg előadás közben sürgős dolga támadna a toalettben, pontosítani kell a szerződésben, hogy a klozetnek nevezett, kizárólag erre kialakított illemhelyen végezheti a dolgát, és semmiképpen sem a színpadon. Az ilyen típusú szerződés kikötését minden színésznek és színésznőnek meg kell küldeni, hiszen mindenkinek világos, hogy mit kell csinálni egy színpadon, és mit kell csinálni a klozetben.
És már meg is van a megoldás a Tanyaszínház turnéjának a folytatásához.
Dragoljub Draža Petrović – a Danas napilap fő- és felelős szerkesztője, 1994 óta újságíró. A Danas előtt, a Borba, a Naša Borba és a Glas javnosti lapoknál dolgozott. Több különböző médiában volt rovata, a NIN-től kezdve, a Kuriron és a Nedeljniken át, az N1-ig. A NOVA S televízió PLjIŽ nevű szatirikus műsor társszerzője. Több újságírói díj tulajdonosa, két lány apja.
(fordította: Lenkes L.)
Jelenet a Kazimír és Karolina freak show-ból – Kavilló, 2021. augusztus 12-én (Fotó: Révész Róbert)
A cikk szerb nyelvű változata:
