Csütörtökön átadták rendeltetésének az újvidéki covid kórházat, amelynek kiépítése és berendezés több mint 8 milliárd dinárba került. Az első pácienseket már a mai nap folyamán átszállítják az intézménybe, amely Ana Brnabić kormányfő szerint a legmodernebb felszereltséggel rendelkezik. A 19.500 négyzetméteren elterülő egészségügügyi intézményben 624 fekvőhely van, a járványt követően pedig általános kórházként működik majd. 

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere a megnyitót követő sajtótájékoztatón elmondta, n agy nap ez Újvidék és Vajdaság életében, egy nap, amely Szerbia erejéről tanúskodik.

— Évtizedeken keresztül beszéltünk az újvidéki kórházról, de a szerb elnök és a kormány támogatásának köszönhetően, négy hónap alatt befejeztük a kórházat. Áprilisban itt egy rét volt. Nagyon büszke vagyok, és bízom benne, hogy a legjobb pillanatban készült el, de imádkozom azért, hogy minél hamarabb általános kórházként működjön. A város 400 millió dinárral járult hozzá az építkezéshez, mondta Vučević, majd hozzátette, hogy ezeptember 1-től, a 9a buszjárat, Péterváradon keresztül jár majd a kórházig.

Igor Mirović tartományi kormányfő a számok tekintetében elmondta, hogy a járvány kezdete óta hatezer covid fertőzött ment keresztül a Vajdasági Klinikai Központon. Ennek a kórháznak a megnyitása egyben azt is jelenti, hogy a klinikák, akik a covid rendszerben voltak, visszakaphatják elsődleges szerepüket.

Pásztor István, a tartományi parlament elnöke azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy része lehet ennek az eseménynek, holott gyakorlatilag operatív feladata nem volt a kórház kiépítése során.

— Sok okunk van, amiért büszkék lehetünk, hiszen az ország képes volt ennyi idő alatt megépíteni ezt az épületet. Először az épület nyűgözött le, majd az épület felszereltsége és az egészségügyi személyzet. Ez a kórház a bizonyítéka annak, hogy a szerb hatalom képes fejleszteni az országot. A kormány akarata azonban a történet egyik része csupán, a fejlődés másik részéhez a polgárok is hozzá kell hogy járuljanak. Egy újfajta hazafiasságra van szükség, hallgatni kell az orvosokra, mondta Pásztor, majd kijelentette, ő maga felvette az oltás harmadik dózisát, s arra kérte azokat, akik még ezt nem tehetik meg, hogy vegyél fel az elsőt.

Ana Brnabić kormányfő kiemelte, a járvány leküzdése mellett sikerült megvalósítani, hogy egy éven belül a harmadik covid kórházat avatjűk fel.

— Elégedett és büszke vagyok, mert ez a felszerelés és ellátás, amelyet itt tudunk majd nyújtani, egy maximális szinten van. Nem tehet egy ország többet, nincs egészségügyi rendszer, ami többet adhatna, mint amit itt most látunk Újvidéken, mondta Brnabić, majd kiemelte, hogy Újvidék ma egy általános kórházat kapott, hiszen amint elmúlik a járvány, és járvány is elmúlik egyszer, de hogy mikor viszont az mindannyiunkon múlik.

— Jelenleg a felnőtt lakosság 51,6 százaléka vette fel a védőoltást. Ez okozza most a problémát, elsősorban az egészségügyi rendszernek. A nullából építettünk fel három kórházat, összesen 2000 ággyal. Hogy az egészségügyi rendszer többi szektora működni tudjon. Sok fiatal orvos kapott ennek a kórháznak köszönhetően állást. Az elmúlt tíz évben 89 százalékkal emeltük az egészségügyi dolgozók fizetését. 30.000 dinárról 56.000 dinárra. A specialisták fizetése 77 százalékkal nőtt, 111.000 dinár körül mozog most. Stratégia befektetésre volt ehhez szükség, azért, hogy az orvosok itt maradjanak. De nem csak a fizetés, hanem a feltételek is fontosak, mondta a kormányfő.

Újságírói kérdésre, miszerint lesz-e elég orvos a központ működéséhez a jelenlévők elmondták, több mint kétszáz orvost és nővért alkalmaztak első körben, ami azt jelenti, hogy jelenleg nincs munkanélküli orvos Vajdaságban. Az ellátást átszervezésekkel oldják meg, amennyiben arra szükség lesz. Fiatal orvosok is álláshoz jutottak ezáltal, amire a kormány külön büszke.

A kormányfő a csütörtöki megnyitón (Tanjug/Slobodan Miljević)