Belivuk klánja kapcsolatban áll az állam képviselőivel, és, hogy az állam legmagasabb fokú képviselői öt éven keresztül együttműködtek, és rendszeresen kommunikáltak a bűnbandával, ezt az “Ébredj fel” című tévéműsor vendégeként mondta, a NIN hetilap főszerkesztője, Milan Ćulibrk, s hozzátette lapjuk évek óta ír erről .

A NIN hetilapban megjelent szöveget kommentálva, amely arról szól, hogy a Belivuk klán tagjai hogyan befolyásolták a Vladimirovciban élő állampolgárok választási szándékát, Ćulibrk rámutatott, hogy már korábban gyanították, hogy a kormány felhasználta a néhai Aleksandar Stanković és Veljko Belivuk rajongói csapatait, különféle célok elérésére.

“Talán ebben rejlik a válasz, hogy Belivuk és a többiek ellen indított vizsgálat miért csak a 2019 utáni időszakra irányul. Azért, mert a legfőbb bűntetteket azelőtt hajtották végre” – mondja a NIN hetilap főszerkesztője, és emlékeztet, hogy a NIN, a KRIK és más médiumok is mind régóta írnak a klán és az államvezetés kapcsolatáról.

“Évek óta magyarázzuk, hogy mekkora a kormány, és annak főtitkárának, Novak Nedićnek a felelőssége,  nem is szólva a csendőrség, a rendőrség, és a titkosszolgálat felelősségéről. Ők mind együttműködtek velük az elmúlt öt évben, de most hirtelen csak az számít, hogy mi volt 2019 után. Ha az előtte lévő éveket nem veszik figyelembe, akkor sehogy sem juthatunk a megfelelő következtetésre az ügyet illetően” – hangsúlyozza Ćulibrk.

Hozzáteszi, hogy a kormány már keresi Belivuk utódját, és kételkedik abban, hogy a Belivuk-klán letartóztatása megszüntetné a már kialakult gyakorlatot, vagyis, hogy a választások alkalmával megfélemlítik a választókat.

“Bizonyos információk szerint egy “úriember”, aki nemrég szabadult a börtönből, és akit többek között Brice Taton francia fociszurkoló meggyilkolásáért is elítéltek, tehát, úgy fest, ő fogja átvenni az irányítást a futballhuligánok élén, illetve az államtól bizonyos más munkák elvégzésére is lehetőséget kaphat. Ezért nem hiszem, hogy a választások előtt bármit is változna a légkör” – mondja Ćulibrk.

A kormány keresi Belivuk utódját (Nova.rs)