– Nekünk magyar kisebbségnek nem kell ettől olyan értelemben tartanunk, hogy ezzel nem ártani akarnak, hanem a szerb nemzeti identitás megerősítéséről van szó. Nem tartok attól, hogy emiatt a kisebbségi jogok csorbulhatnak, viszont az országnak zászlója, himnusza, címere van, és ezt az országban élők közül mindenkinek feladata ismerni és tudni, és valószínűleg ezzel szeretnének hozzájárulni, hogy a Szerbiában élő gyerekek idővel megtanulják a himnuszt – mondta Vicsek Annamária oktatási államtitkár azzal kapcsolatban, hogy Szerbiában majdnem mindegyik iskolában úgy kezdődött a tanév, hogy a diákok elénekelték-meghallgatták a szerb himnuszt. A Vajdasági Magyar Szövetség tagja az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című műsorában arról is beszélt, hogy ez egy ajánlás volt, amelyet Branko Ružić oktatásügyi miniszter jelentett be.

Nem mindenki tartotta be azonban Branko Ružić ajánlását, amely arról szólt, hogy a tanév első napján minden szerbiai iskolában meg kell szólalnia a himnusznak. A Bože pravde nem csendült fel azokban az általános- és középiskolákban, ahol albánul folyik az oktatás, tudta meg a Danas. Az információt Ragmi Mustafa, az Albán Nemzeti Tanács elnöke erősítette meg a lapnak. – Nem szólt a himnusz azokban az iskolákban, ahol albánul folyik az oktatás. Ružić rendelete törvényellenes, emiatt pedig nem is lehet kötelezővé tenni, mondta Mustafa, aki egy nappal az iskolakezdés előtt felhívta az iskolaigazgatókat, s azt mondta nekik, maguk mondjanak le pozíciójukról, ha nem képesek megőrizni a saját és az iskola becsületét.

A Hangadó szerda című műsorban Vicsek elmondta, hogy amennyiben az iskolákban betartják a járványügyi előírásokat, nagyon sokáig zöld zónában maradhatnak, csak kivételes esetekben lesz szükség sárga zónára váltani. Az államtitkár arról is szót ejtett, hogy amennyiben a diákok családjában fordul elő a COVID-19, akkor a tanuló is karanténköteles. Az államtitkár szerint minden hét utolsó munkanapján, vagyis a pénteken kiadott utasítás a fontos, mivel ekkor derül ki, hogy a következő héten melyik modell szerint zajlik majd az oktatás.

Vicsek Annamária, Szerbia oktatásügyi államtitkár (Fotó: Facebook)