A Topolyai Sport Club 1:0-s győzelmével ért véget a vajdasági rangadó a Szerb Szuperliga 11. fordulójában: a TSC az újvidéki Vojvodinda elleni győzelemnek köszönhetően feljött a harmadik helyre, s pontszámban beérte a két mérkőzéssel kevesebbett játszott Crvena zvezdát.

Az első félidőben több helyzetet alakított ki a hazai csapat, azonban a legnagyobb gólszerzési lehetőség Nebojsa Bastajić előtt adódott, aki a 42. percben szemtől szembe került Jorgić kapussal, aki lábbal védett, azonban a labda visszapattant a vendégek játékosa elé, aki az üres kapuba felé gurított, ám Aranđel Stojković a gólvonalról rúgta ki a labdát.  A 47. percben Aranđel Stojković szöglete után Slobodan Rajković ugrott a legmagasabbra, és öt méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. Mint később kiderült, ez volt az egyetlen gól a mérkőzésen, amellyel a TSC nagyon fontos három pontot gyűjtött be. A következő hétvégén a Čukarički együttese lesz a TSC vendége az új stadionban.

Jelenet a TSC-Vojvodina mérkőzésről, Topolya, 2021. szeptember 25-én (Fotó: FK TSC)