A szabadkai Szabó Nikolett Pipacs nevű lovával nyerte meg a 14. Nemzeti Vágta budapesti döntőjét vasárnap délután.

Szabó Nikolett Heves, Farkaslaka, Kerekegyháza és Abony lovasát győzte le a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges versenypályán.

A 2021 leggyorsabb lovasa címet elnyerő szabadkai versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Pipacs hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként befutó Nagy Arnold, Heves lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Tamás Csaba, Farkaslaka versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Heves és Abony lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza.

A kishuszár vágtán Hajdu Fanni, Orosháza lovasa aratott győzelmet Nárcisz nevű pónilován, a döntőben Érsekhalma, Csörög, Kishegyes és Sarkad lovasát utasította maga mögé.

A középfutamokkal folytatódott vasárnap reggel a 14. Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. Szabadka és Szabó Nikolett bekerült az esti döntőbe és ott volt Nagy Arnold is Heves képviseletében. Ő a második helyen futott be végül.

A szabályzat idei változtatása kedvezett a vajdasági versenyzőknek, nemcsak az előfutamok nyertesei jutottak tovább, hanem az időeredményket is figyelmbe vették és az összesítés után a legjobbak bekerültek a középfutamba.

Szabó Nikolett és Pipacs – Szabadka (Fotók: Szappanos Veronika/SZMSZ)