A Blic értesülései szerint a köztársasági válságstáb kedden 14 órakor ül össze.

– Kedden beszélünk majd az időszerű témákról, mindenekelőtt újra, és újra, és újra a vakcináról, valamint arról, hogy mit tudunk még ezen kívül tenni – ezt még vasárnap este nyilatkozta Ana Brnabić.

Azt megelőző nap pedig a kormányfő arról beszélt, hogy a válságstáb nem szűnt meg, a testület tagjai akkor is dolgoznak, ha nem üléseznek, és azt mondta, nem hisz a korlátozó intézkedésekben, hanem szerinte a védőoltás jelenti az egyetlen kiutat.

A kormányfő szerint a korlátozó intézkedések átmenetileg hozhatnak eredményt, ami egy idő után újra semmivé lesz, és akkor ismét korlátozásokat kellene bevezetni.

– A nemzet mentális állapota nem viselné el az efféle, végtelen körforgást. Ezért a stratégia az, hogy Szerbia polgárai beoltassák magukat – magyarázta Brnabić.

Ülésezik a köztársasági válságstáb (Fotó: Tanjug/Sava Radovanović)