A járókelőknek is feltűnhetett, hogy a napokban, jóval korábban a megszokottnál, megkezdték Szabadkán a díszkivilágítás felszerelését. Az ok, hogy ilyen korán hozzáfogtak a munkához, hogy sokkal több dísz kerül majd ki a városban, de a külvárosi településeken.

Az ünnepi díszkivilágításra a városi költségvetésben háromszor annyi pénzt irányoztak elő, egészen pontosan 22 millió dinárt.

– Sok új díszt vásároltunk, amelyeket elsősorban a Korzón, a Sugárúton, és a Harcosok sorakozója (Prozivka) lakótelepen szerelünk majd fel. Vettünk szánt a már meglévő szarvasokhoz, a központban lévő Napóránál egy hattyúcsaládot helyezünk majd ki, a Sugárúton szerelmesek padja lesz, az új szökőkútnál pedig egy világító szökőkutat helyezünk el, nyilatkozta Nebojša Gabrić, az illetékes közvállalat közvilágítással megbízott szervezője, aki hozzátette, egyes díszeket a külvárosi településeken szerelnek majd fel.

A főutakon egyébként december 15-ig minden villanyoszlopon a szerb tricolor világít majd, a Szentháromság szobor mögött pedig egy montázs jégpálya várja majd a fiatalokat. Korcsolyázni itt ingyen lehet majd, legfeljebb 60 személy csúszhat a jégen egyszerre. Tervezik egy másik, hordozható jégpálya beszerzését is, amelyet a külvárosi településeken szerelnének fel.

Illusztráció (Pixabay)