– Még mindig nincs késő, hogy az illetékesek bevezessék a védettségi igazolványokat, s ezt meg is kell tenni – jelentette ki Dejan Žujović tüdőgyógyász, aki szerint Ana Brnabićnak az ebben az ügyben előadott magyarázkodása sértő az ország polgáraira nézve.

Szlovéniában és Montenegróban védettséget igazoló dokumentum nélkül a polgárok még boltba sem mehetnek, Észak-Macedóniában ennek a dokumentumnak a birtoklása az előfeltétele, hogy valaki étterembe, kulturális vagy sportrendezvényekre mehessen, Horvátországban az egészségügyi és szociális intézmények látogatásához elengedhetetlen. Eközben Szerbiában, amely jelenleg világelső az egymillió lakosra eső fertőzöttek számát illetően, továbbra sem létezik a védettségi igazolvány intézménye, mert a válságtörzs politikusai leszavazták a válságtörzs orvosainak véleményét.

Ana Brnabić ezt azzal indokolta, hogy Szerbia az oltásokra összpontosít a Covid-19 elleni küzdelemben, s meglátása szerint a védettségi igazolványok bevezetéséhez „komoly kontrollra” van szükség.

„Egy ilyen nyilatkozatot követően a polgárok a legkevésbé sem érezhetik magukat biztonságban” – mondta Žujović doktor. „Ilyet csak egy hozzá nem értő személy mondhat. Minden közintézményben van valaki, akinek hatáskörébe tartozik, hogy ellenőrizze a belépést. És most valaki azt mondja, nincs mód arra, hogy egy-két ember álljon egy bevásárlóközpont bejáratánál és ellenőrizze, hogy a belépni szándékozóknak van-e védettségi igazolványa” – mondta a tüdőgyógyász az N1-nek nyilatkozva.

A kormányfő kifogásai között szerepel, hogy a védettségi igazolványokat hamisítani is lehetne. Az orvos szerint azonban ez a rossz tanuló vagy egy kisgyermek magyarázkodásának felel meg. „Tudatosan mennek szembe az ország polgárainak érdekeivel, a kifogások pedig sértőek a polgárokra nézve, hiszen azt sugallja, hogy tolvajok, csalók társadalmában élünk. Ha az érv lenne, hogy esetleg valaki valamit hamisít, nem kellene egyetemi diplomákat kiadni, hiszen azokat is hamisítják egyes miniszterek, kormányfők…”

Žujović doktor szerint a védettségi igazolványokat akár egy hét alatt be lehetne vezetni, hiszen az ország lakosainak száma meglehetősen alacsony.

Žujović nem tagadja, hogy az oltott polgárok is megfertőződhetnek és át is adhatják a fertőzést, de ezek arányát elenyészőnek tartja. Ugyanakkor a válságtörzs egészségügyi képzettségű tagjainak magatartását szégyenteljesnek tartja, hiszen csak alibiként szolgálnak a politikusoknak. „Nem értem, miért kell igazolni valamit, ami ellenkezik az ember tudásával, szakmájával és meggyőződésével. A válságtörzs orvos-tagjai elmondták, mit kellene tenni. És akkor jön egy nagyon kevéssé képzett személy, aki mindezt lesöpri az asztalról, miközben indítékai a lehető legönzőbbek, hiszen arra hivatkozik, hogy pár hónap múlva választások lesznek és arra, hogy a társadalom nem lebecsülendő része az oltásellenesek közé tartozik, ebbe a darázsfészekbe meg nem mer belenyúlni, mert tart attól, hogy szavazatokat veszítene” – mondta az orvos.

„Egyetértek az emberekkel: valóban világméretű összeesküvésről van szó, a világjárvány valóban a lakosság számának csökkentésével jár: az oltatlanok számának csökkentésével” – mondta a tüdőgyógyász.