Vagy Ábel István rejtvénykészítő volt kevésbé gonoszkodós kedvében, vagy a rejtvényfejtők alapos és sikeres féléves felkészülési időszakon voltak túl, de akár az egyik, akár a másik, vagy éppen mindkettő igaz, tény, hogy a Magyarkanizsán a helyi önkormányzat támogatásával megrendezett 7. Vajdasági Keresztrejtvény- és Sudokufejtő Versenyen tíz versenyző is úgy adta át a feladatlapot, hogy azon az ellenőrzőbizottság tagjai – egy kis kupaktanács után – egyetlen egy hibát sem találtak. Így történhetett meg, hogy a Generáció civil szervezet és a Családi Kör hetilap rendezvényén azok söpörték be a dobogós helyezéseket, akik nemcsak arra figyeltek, hogy ne ejtsenek egy hibát se, hanem az órát is nézték és versenyt futottak az idővel, ugyanis az időeredmény döntötte el a végeredményt.

A keresztrejtvényeket kedvelőknek, akik egy híján harmincan voltak, egy klasszikus és egy skandináv rejtvényt kellett megfejteniük, s ezt hárman – Borsos Éva, Esztelecki László és Túri Gábor – is úgy tette meg, hogy közben egyetlen egy hibát se vétett. Habár az eredményhirdetésnél Túrinál még egy hibát jeleztek a szervezők, a kiváló fordító  hírében álló Túri rögtönítélő bizottság összehívását kérte, amely kis tanakodás után megállapította, bizony ott van az az ékezet, és mivel a gyöngybetűs írás nem szerepelt követelményként, így Túri is bekerült a feladatot hibátlanul teljesítők közé.

Borsos Éva a főszervező Ábel Istvántól vette át az első helyezésért járó díjat, ami könyvjutalom és egy egyéves Családi Kör előfizetés volt

Borsos Éva a főszervező Ábel Istvántól vette át az első helyezésért járó díjat, ami könyvjutalom és egy egyéves Családi Kör előfizetés volt

Aki kíváncsi, ő hogyan és mennyi idő alatt boldogulna a versenyfeladattal, annak nem kell mást tennie, csak megvennie az október 14-én megjelenő Családi Kört, abban ugyanis az óriáskeresztrejtvény ugyanaz lesz, amelyet a versenyzőknek meg kellett fejteniük.

A keresztrejtvényfejtő verseny végeredménye:

1. Borsos Éva (Zenta) – 0 hibapont

2. Esztelecki László (Óbecse) – 0 hibapont

3. Túri Gábor (Magyarkanizsa) – 0 hibapont

A szamuráj sudokut a tizenegy jelentkező közül végül heten oldották meg hibátlanul, de bebizonyosodott, hogy a matematikatanárokkal és az informatikusokkal a hobbi szinten sudokut kedvelők nem tudják felvenni a versenyt.

A sudokufejtő verseny végeredménye:

1. Bicskei Anna (Magyarkanizsa) – 0 hibapont

2. Kis Jovák Viktor (Csóka) – 0 hibapont

3. Pósa Katona Andrea (Magyarkanizsa) – 0 hibapont

A legtávolabbról érkező versenyző: Horváth Katalin (Németország via Bezdán)

A legfiatalabb versenyző: Gubik Szibilla

A legrutinosabb versenyző: Sóti Máté

A 7. Vajdasági Keresztrejtvény- és Sudokufejtő Versenyt Magyarkanizsán rendezték meg (Fotó: Puskás Károly)