Az október 17-én esedékes negotini önkormányzati választások előtt az ellenzék és a polgárok arról számoltak be, hogy Negotinban több esetben történt választásokkal kapcsolatos manipuláció, és szavazatvásárlási kísérlet, írja összefoglalójában a 021.rs hírportál.

A Danas napilap szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) negotini aktivistái kávét osztanak az embereknek, amely csomagolásán a párt neve és a választási lapon majd bekarikázandó szám áll. A kávé mellé egy doboz ratlukot is kínálnak, míg a nyár folyamán SNS feliratos sportzoknit, olajat és cukrot osztottak a polgárok meggyőzése érdekében.

A kávé egy požegai kávéboltból származik, amelynek a tulajdonosa tagadja, hogy együttműködne a haladókkal.

– A kávévásárlást nem a párt hirdette meg, hanem egy belgrádi cég, és én arra jelentkeztem – állítja a kávépörkölő tulajdonosa, akit habár lehet, hogy nem fűznek érdekei a párthoz, viszont mindenképpen jól járt, hiszen 100 gramm helyett 84 gramm kávét csomagolt minden zacskóba a helyiek szerint, amiről Miroslav Aleksić, a Néppárt alelnöke Twitter bejegyzésben is szót tett.

A Néppárt negotini önkormányzati testületének elnöke, Krsta Stanković Njenjulović a Nova.rs-nek elmondta, hogy a városban az SNS szisztematikusan ellehetetleníti az ellenzék munkáját, hiszen még az ottani közalkalmazottakat is arra használja fel a kormánypárt, hogy eltávolítassa velük az ellenzék plakátjait a város hirdetőfelületeiről.

– A környékbeli falvakban összegyűjtötték a személyi igazolványokat azzal az indokkal, hogy a választásra regisztrálják a lakosokat, holott az emberek jó része ezzel tudatlanul hozzájárult ahhoz, hogy a SNS választási listáján szaporodjonak az aláírások, így ők elsőként tudták benyújtani a listájukat – mondta Stanković Njenjulović.

Hozzátette, az SNS emberei napi szinten nyomást gyakorolnak a többi pártot támogató polgárra és a Néppárt képviselőire.

Október 17-én szavaznak a negotiniak.

(Fotó: 021.rs illusztráció)