Három gyermek van életveszélyes állapotban a belgrádi Anya- és Gyermekvédelmi Intézetben, mindhárman koronavírus-fertőzöttek – nyilatkozta a nova.rs-nek prof. dr Predrag Minić tüdőgyógyász. A 15 és a 17 éves gyermek mellett egy hat hónapos csecsemő is az életéért küzd. A 17 éves, kissé túlsúlyos kisfiút kivéve egyik kis páciensnek sincs más betegsége, ez is azt bizonyítja, hogy a helyzet rendkívül súlyos. Az orvos elmondása szerint a kamaszok nincsenek beoltva, és azt is kiemelte: végső ideje felfogni a 12 év feletti gyerekek és a felnőttek oltakozásának a fontosságát, valamint a járványügyi előírások betartását, mert egyre több gyermek betegszik meg.

„Ezek az első olyan gyerekek, akiket lélegeztetőgépre kellett tennünk, olyan tüneteik vannak, mint a felnőtteknek.(…) Spontán megfertőződéssel nem lehet elérni a nyájimmunitást, ez csakis a gyors és tömeges oltással lehetséges. Ennek eléréséhez a lakosság 80 százalékának fel kellene vennie az oltást” – tette hozzá a szakorvos.

(Illusztráció: pexels)