Október ötödike környékén minden évben megállapítjuk, hogy 2000-ben volt esélyünk valamire, valami másra, egyfajta normalitásra, mindarra, amit a Milošević-éra és a 90-es évek őrülete elvett a Szerbiában – és a környező országok némelyikében – élőktől. Rövid lamentálás után pedig általában azt állapítjuk meg, hogy október ötödikén a nép letaszította a hatalomról azokat, akiket utána hatalomra juttatott.
Pavle Radić az Autonomija portálon írt erről a körről, amelyből úgy tűnik, a mai napig képtelenek vagyunk kilépni.
– Mit tehetnek Milošević és Šešelj tanítványai, mintsem hogy kövessék a tanárukat. Bármi áron. Azzal számolnak, hogy az őrületük számláját nem nekik kell állniuk, hanem – úgy, ahogy Milošević és Šešelj 90-es években elkövetett gaztetteikért is – majd a néppel fizettetik meg. Azzal a néppel, amelyik hitt a gonosztevőknek és nagy része, már elnézést, birkaként követte és támogatta őket.
Ugyanúgy, ahogy a 90-es években Miloševićet és Šešeljt is követte, és felült a hazugságaiknak és a mérgüknek – amelyek mentén vér folyt, vesztőhelyek és felgyújtott házak maradtak utánuk és óriási rablások történték –, a végletekig manipulált nép ma a tanítványaikat követi, azokat akik, ha nem a háború őrületében – mert nincs mivel háborúzniuk, és mert a 90-es évektől eltérően most a másik oldalnak komoly husángjai vannak –, de „hazai pályán” bűnözés és rablás terén túl akarják szárnyalni a tanítóik. És ez sikerül is nekik.
A rablásnak és az óriási mértékű gazdasági bűnözésnek pedig nincs megfelelőbb táptalaja az álhazafi hisztériánál és a manipulált tömegek romlott indulatainál. Egyik és másik esetében is a leghálásabb téma Koszovó. A koszovói misztifikáció és istenítés tekintetében a tömegek könnyen azonosulnak a vezérükkel és a „patriotizmusával”, míg az álpatriotizmus kulisszái és a manipuláció termelte dráma mögött virágzik a maffia bűnözése – írja Radić, hozzátéve, ilyen esetekben általában a koszovói téma figyelemelterelés a Szerbiában zajló botrányokról. Ez érvényes a jelenlegi koszovói drámára is, teszi hozzá.
– A szomszéd országok – Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, mostanság egyre kevésbé Horvátország – drámái esetén is hasonló a helyzet, ami ugyanúgy Milošević belgrádi politikájának termése, miközben a hiszékeny népnek azt magyarázzák be, hogy a drámáért Kurti, Đukanović, Izetbegović és hasonlók tehetők felelőssé, mert „a szerbek ellen irányuló fegyveres konfliktus határát súroló drámai helyzetekre a választások miatt van szükségük”. Ezt a bolondságot infantilisen ismételgeti szinte az összes médium és elemző, a hatalomhoz simulók és azok is, akik nem számítanak annak.
Tanítóik, Šešelj és Milošević nyomdokában a tanítványok nyomorban és reménytelenségben tartják Szerbiát, a teljes régiót pedig bizonytalanságban és tával az emberi világtól. A szomszédos – most már független – országokban élő szerbeket kihasználják, őrült módjára veszélybe sodorják, a 90-es évek politikáját folytató belgrádiak a tűzzel játszanak. Sohasem lehet tudni, hogy mikor fog valaki – felbujtott vagy kontrollvesztett – tűzzel közelíteni a régióban bőséggel meglévő puskapor felé.
A helyiek mellett persze vannak külsős piromániások is, akiknek érdeke, hogy ez a régió instabil, lobbanékony legyen. Ők azok, akiknek a hasonszőrű nagykövete Vučićtyal és a szerb hadnagyokkal nemrég – a koszovói rendszámtáblák körüli dráma során – meglátogatta a szinte már a koszovói határra kivezényelt Szerbiai Hadsereget.
Azoknak, akiknek senkijük sincs, kifizetődő lehet tűzzel játszaniuk, de nemzetek számára – főleg a Balkánon – veszélyes dolog, ami nagyon sokba kerülhet. Ritka olyan alkalom volt, amikor az itteni nép nem fogyóeszköz volt, ágyúgolyó. Ebből a megátkozott helyzetből kell kimenekülni. De a megmentés nem jön magától, mindenkinek meg kell harcolnia érte – véli a szerző.
Aleksandar Vučić államfő a héten a koszovói szerbek képviselőivel találkozott és azt üzente, Belgrád megpróbálja megóvni a békét, de ha erőszakra kerülne sor, Belgrád melléjük áll (Fotó: N1 / Fonet / Elnöki iroda)
A jegyzetet teljes terjedelmében, eredetiben itt találják.
