Bizonyára többen is emlékeznek arra az esetre, amely Zentán az IDEA bevásárlóközpont előtt történt: az idén májusban a szürke Fiat Punto sofőrje elveszítette az uralmát a jármű felett, s nagy sebességgel felhajtott a szemközti járdára, letarolt néhány facsemetét és egy villanykarót, majd a bevásárlóközpont bejárata előtt megállt.

Csodával határos módon senki nem sérült meg a balesetben, ami elsősorban annak köszönhető, hogy abban a pár másodpercben senki nem tartózkodott a járdán, és az IDEA parkolójából se jött ki éppen senki.

A sofőr ellen szabálysértési eljárást indítottak a közlekedés veszélyeztetése miatt, mivel nem a megengedett sebességgel vezette az autót, és mint kiderült alkoholos befolyásoltság alatt volt, emiatt a helyi rendőrállomáson kellett töltenie pár órát.

A megengedett sebesség túllépése miatt a sofőr esetében a kiszabható büntetés összege 10.000 és 20.000 dinár között lehet. Mivel a véralkoholszint 1,2 ezreléknél magasabb volt, így a bíróság dönt, hogy 15 napos börtönbüntetésre ítéli, vagy 100.000-től 120.000 dinárig terjedő pénzbüntetésre kötelezi. (Forrás: Slobodna reč)