Október 26-án kedden veszi kezdetét Szabadkán a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából megszervezett rendezvénysorozat. Ennek keretében rendezik meg többek közt a felolvasószínházat, egy könyvbemutatót, továbbá kerekasztal-beszélgetést, valamint a központi ünnepséget, a díjkiosztó gálaestet.

– Nagyon sokat jelent nekünk az idén az, hogy tulajdonképpen két év után ismét tudunk Pataki Gyűrű-díjat osztani. Sajnos a járvány miatt tavaly elmaradt ez a rendezvénysorozat – a felolvasószínházat kivéve, amit a Pannon RTV-nek köszönhetően az online térben meg tudtunk valósítani. Mégis, azt gondolom, hogy a színház sokkal több egy felvételnél, az élő találkozás pedig mindennél többet ér. Annak is örülünk, hogy az idei rendezvény megtartásához a Magyar Nemzeti Tanács és a Szerb Köztársaság is biztosított anyagi támogatást – nyilatkozta a Szabad Magyar Szónak Körmöci Petronella, a szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője.

– Raffai Telecski Ágnes válogatónak nagyon nehéz dolga volt, hiszen két évad színházi termését kellett végignéznie négy színházban, különböző helyszíneken. Nem is tudott egyértelműen dönteni, ezért úgy határoztunk, hogy idén a szokásosnál több jelölt lesz, öt helyett hét – mondta Körmöci.

A délvidéki magyar színjátszás napja rendezvényei

A szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője ismertette, hogy a délvidéki magyar színjátszás napja rendezvénysorozat október 26-án az Újvidéki Színház vendégjátékával indul. A székvárosi társulat Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány című vígjátékát adja elő.

– A következő nap indul el a felolvasószínház, amikor ugyan a közönség számára nincs különösebb rendezvényünk. Nagyon szerettük volna a Zentai Magyar Kamaraszínházat vendégül látni, de sajnos nem tudtunk időpontot egyeztetni, de azt megígérhetem, hogy a közeljövőben őket is vendégül látjuk majd. A felolvasószínház programjait a közönség 28-án láthatja majd a Danilo Kiš ifjúsági klubban. Idén öt pályamunka érkezett, ebből négy egészen kiváló, úgyhogy elég nehéz volt a döntés, de végül is megszületett. Az első alkotás, amit 17 órától láthat a közönség, Nagy Karina: Harcoskönyv című drámája, 19 órától pedig Hernyák Zsóka: Illetékesek című drámája lesz látható – ecsetelte Körmöci Petronella és hozzátette, hogy aznap 21 órakor mindenkit szeretettel várnak arra a kerekasztal beszélgetésre, amelynek házigazdái Szögi Csaba író és Kucsov Borisz, a Kosztolányi Dezső Színház színművésze, és amelyet szintén az ifjúsági klubban tartanak meg.

Nagy Karina drámáját egyébként Ricz Ármin rendezi, akit a közönség, ha máshonnan nem is, a Tanyaszínház idei előadásából ismerhet, Hernyák Zsóka drámáját pedig Puskás Zoltán állítja színpadra.

A díjkiosztó gálaműsort október 29-én este rendezik meg, amit aznap 17:30-tól egy könyvbemutató előz meg. Baráczius Zoltán: Értelemmel és érzelemmel című kiadványát mutatják be, ami a szerző életében már nem jelenhetett meg, és ami Jónás Gabriella színművész közreműködésével került nyomdába. A kötet egyébként Jónás Gabriella és férje, Korica Miklós aranykoráról szól, amit a szabadkai Népszínházban töltöttek. Ez az időszak, 1974 és 2011 között, egyúttal a Népszínház aranykorának is nevezhető. A könyvbemutató után a kiadványt a közönség akár meg is vásárolhatja, Jónás Gabriella pedig kérésre dedikálja azt. Erre az eseményre is a Danilo Kiš ifjúsági klubban kerül sor.

Körmöci Petronella: Mindig örülök, amikor a fiatalok átveszik az idősebbektől a feladatokat

– A gálaest 29-én, a könyvbemutatót követően 19:30-kor kezdődik. Az idei műsort Nyári Ákos rendezi, aminek igazán örülök, hiszen ő társulatunk fiatal tagja, és mindig örülök, amikor a fiatalok átveszik az idősebbektől ezeket a munkákat. Az esten újvidéki, zentai és kosztolányis színészek is részt vesznek, hiszen ez mindannyiunk, az összes vajdasági magyar színház ünnepe – szögezte le Körmöci Petronella.

A Pataki Gyűrű-díj jelöltjei ABC sorrendben:

  1. Fülöp Tímea (Grace, Dogville – Kosztolányi Színház és Anna, Anna Karenina – Újvidéki Színház)
  2. Kucsov Borisz (A Csókos Asszony lovagjai – Kosztolányi Színház)
  3. László Sándor (Klamm, Klamm háborúja – Szabadkai Népszínház)
  4. Német Attila (Karenin, Anna Karenina – Újvidéki Színház)
  5. Ozsvár Róbert (Dzsoni, Az isteni Dzsoni parázna napjai – Újvidéki Színház)
  6. Pálfi Ervin (Turai, Játék a kastélyban – Szabadkai Népszínház és Szedjetek szét! – Kosztolányi Színház)
  7. Szilágyi Áron (De mi lett a nővel? – Zentai Magyar Kamaraszínház)

A díjról a következő zsűri dönt: Husnyák Andrea (újságíró/szerkesztő), Mezei Szilárd (zenész/zeneszerző) és Tomin Kiss Anikó (rendező/koreográfus/színésznő).

Az elismerés átadására október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján kerül sor, a szabadkai Népszínház Jadran színpadán.

Nagyon büszke vagyok, hogy a társulatból minden színész beoltatta magát

Körmöci Petronella társulatvezető portálunknak arról is beszámolt, hogy büszke, amiért a társulat minden színésze felvette a koronavírus elleni védőoltást.

– Ez nagyban megkönnyíti a munkánkat, és hála Istennek nem is volt beteg senki. Így fesztiválokra is tudunk menni, hiszen a különböző színházak és fesztiválok is oltási igazoláshoz kötik a részvételt. Annak viszont nem örülök, hogy a Népszínház nem minden alkalmazottja kapta meg a vakcinát. Emiatt néha akadnak nehézségek, de ezeket megpróbáljuk megoldani, tulajdonképpen az ő esetükben PCR-tesztet kell készítenünk. Mi már a járvány kezdetétől fogva, amikor még oltás sem volt, úgy tudtuk ezt megoldani, hogy amikor valakinek valamilyen baja volt, például csak a feje, vagy a foga fájt, az is otthon maradt, készíttetett egy gyorstesztet, és ha az negatív lett, akkor jött dolgozni. Ezzel ki tudtuk szűrni, ha valaki elkapta a koronavírust, de ez csak elenyésző számban fordult elő, a 73 dolgozóból talán négyen, vagy öten fertőződtek meg. A többiek csak szezonális nátha, vagy valami más vírusos, vagy bakteriális fertőzés miatt voltak betegek. Úgyhogy azt tudom mondani, hogy mi, a magyar társulatban folyamatosan tudtunk működni és nem is fordult elő súlyosabb megbetegedés – mondta a társulatvezető.

Körmöci Petronella reményét fejezte ki, hogy hamarosan otthagyják a Mladost csipkegyár épületét, és hogy a kiszolgáló rész, vagyis a mosoda, a műhelyek, az irodák stb. akár már jövő év elején, vagy legkésőbb őszig átköltözhet a Népszínház új épületébe. Ez, mint mondta, akkor is előnyös lesz, ha ezután is még egy-két évadot a Jadran színpadon kell játszaniuk, hiszen a Mladostért az intézmény bérleti díjat fizet, ami jelenleg – az egyébként is kevés – produkciós költségek kárára történik, így a költözéssel több pénz maradna az előadások színpadra állításához.

– Arra is nagy esélyt látok, hogy a három színházterem közül a közepes méretű is belátható időn belül elkészül. De már azt is nagyon nagy lépésnek tartanám, ha első körben itthagynánk a Mladost épületét – nyilatkozta Körmöci Petronella.