A Nova S tévé reggeli műsorában Suzana Grubješić, a Külpolitikai Központ munkatársa elmondta, hogy az Európai Bizottság Szerbia előrehaladásáról szóló jelentése szerint Szerbia mérsékelt előrelépést tett az Európai Unió felé vezető úton. Grubješić szerint Szerbiának még sok tennivalója van a teljes jogú tagság megszerzéséig, ha – mint hozzáteszi – ez egyáltalán megvalósul.

Szerinte az Európai Bizottság éves előrehaladási jelentése már nem számít hírnek, vagy érdekességnek Szerbiában.

– Most nem sok szó esik erről, habár az idei jelentés megérdemelné, hogy bővebben beszéljünk róla, feltételezem, hogy a civil szektor alapos elemzés alá veszi a jelentést – szögezte le a Külpolitikai Központ munkatársa, és hozzátette, hogy hosszú évek után egyetlen tárgyalt területen sem következett be stagnálás, vagy visszalépés.

– Az Európai Bizottság által ellenőrzött valamennyi területen korlátozott előrelépést állapítottak meg. A bizottság skáláján a korlátozott előrelépés fogalma valahol középen található. Éppen ezért a jelentés azt mondja, hogy Szerbia mérsékelten felkészült az uniós tagságra, tehát még mindig bőven van tennivalója a teljes tagságért, ha egyáltalán az bekövetkezik – mondta Grubješić a Nova S műsorában.

Suzana Grubješić (Fotó: N1)