Közzétette az Európára is vonatkozó idényjellegű meteorológiai előrejelzését a világszerte ismert AccuWeather szolgálat. A jelentésből kiderül, hogy térségünkre a változékony tél lesz a jellemző, de alapvetően elmondható, hogy hasonlóan alakul, mint a tavalyi téli időszak, írja a Nova.rs.

Erős viharokra és széllökésekre kell számítani Spanyolországban és Franciaország déli részén, az előrejelzések szerint pedig legalább egy, eddig soha nem tapasztalt erősségű vihar csap majd le Európa ezen részére.

A mediterrán térségből nagy mennyiségű csapadék érkezik Olaszországba és a Balkánra, elsősorban Törökország felől, ezért Alan Repert meteorológus szerint egyik vihar követi majd a másikat ebben a térségben. A meteorológusok szerint a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék áradásokat okozhat a Balkánon.

Ami a hőmérsékleteket illeti, azok a megszokottak szerint alakulnak Európában, kivéve a Balkánt, ahol néhány fokkal melegebb lehet az átlagnál.

Kelet-Európában viszont extrém hideg időjárásra kell számítani, derül ki a prognózisból.

Kevés lesz viszont a csapadék északon, így Németországban, Svédországban és Norvégiában, ahol a téli időjárás csak az évszak második felében várható ezeken a területeken.