A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezete pénteken figyelmeztető sztrájkot tart, mégpedig olyan módon, hogy a délelőtti és a délutáni váltásban is elmarad az első tanóra, közölte a Beta hírügynökség.

A szakszervezet közleménye szerint azt követelik a szerb kormánytól, hogy 2022. január 1-től kezdjék el alkalmazni a fizetési csoportokat és bérezési osztályokat szabályozó, a közalkalmazottak bérezésére vonatkozó törvényt, ha pedig újévtől mégsem lépne életbe az említett jogszabály, a szakszervezet a tanügyi dolgozók számára 15 százalékos béremelést követel.

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezete továbbá minden tanügyi tevékenység esetében követeli a az órabér kiegyenlítését, a kisebb létszámú tagozatok megalapítását az általános és középiskolákban egyaránt, valamint azt, hogy a nem tanügyi dolgozók fizetését is a tagozat-létszám, illetve az intézmény négyzetméter-alapterülete alapján számolják ki.