Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt hat, Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót pedig két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a zágrábi Legfelsőbb Bíróság, közölte az EuroNews horvát lapértesülések alapján. A két férfit 2019-ben már elítélték, ám akkor fellebbeztek az ítélet ellen.

A horvát sajtó hétfőn számolt be arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott a MOL-ügyben. A testület elutasította a két vádlott fellebbezését, és helybenhagyta a korábbi ítéletet, így a volt horvát kormányfőt, Ivo Sanadert 10 millió euró kenőpénz elfogadása miatt hat, Hernádi Zsoltot pedig vesztegetés miatt két év letöltendő börtönre ítélték. Az ítélet jogerős.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség még 2013-ban vádat emelt Hernádi Zsolt ellen, miután nyomozásuk arra jutott, hogy a MOL azért vehette át 2009-ben az INA nevű horvát energiacég felett az irányítást, mert Hernádi lefizette Sanader akkori horvát kormányfőt.

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség még 2011-ben rendelt el nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen. A főügyészség akkor megállapította, hogy a MOL érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A magyar bíróság aztán 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által Hernádi Zsolt ellen kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint azt ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

Hernádi Zsoltot várhatóan nem fogja kiadni Magyarország Horvátországnak.

Hernádi Zsolt (Fotó: Kovács Tamás/MTVA)