Azok, akik felvették a koronavírus elleni védőoltást, hamarosan az eddig javasolt időszaktól korábban is felvehetik a vakcina úgynevezett booster dózisát. A Sinofarm esetében ez négy, a Pfizer, az Astra-Zeneca, a Szputnyik V esetében pedig ez öt hónap lehet, nyilatkozta a Nemzeti Oltásszakértői Bizottság elnöke, Ljiljana Marković Denić a Blicnek.

Ez a javaslat a rendelkezésre álló irodalom alapján született, vagyis a világszerte elismert orvosi folyóiratokban megjelent tanulmányokból, de ahhoz, hogy erről hivatalos döntés szülessen, számos intézmény egyet kell, hogy értsen a javaslattal, beleértve az Egészségügyi Minisztériumot, a Válságstábot és a szerb kormányt is.

Ez a javaslatot támogatja Milanko Šekler vírusszakember is. Véleménye szerint ezt a javaslatot minél előbb el kellene fogadni, ugyanis akkor az arány a védőoltást felvevő, de mégis tüneteket produkáló emberek esetében a jelenlegi tíz százalékról egy százalékra csökkenne.

Az adatok azt mutatják, hogy a legtöbben azok közül betegedtek meg, akik öt vagy hat hónapja vették fel a Sinofarm második oltását. Šekler hozzátette, szerinte arról még korai beszélni, hogy szükség lesz-e az oltás negyedik dózisára.

Illusztráció (Pixabay)