A vagyonbevallása szerint Darija Kisić Tepavčević sem miniszterként, sem pedig a válságstáb tagjaként nem kap fizetést. Kisić Tepavčevićet tavaly októberben választották meg munkaügyi és szociálpolitikai miniszternek, de a Korrupcióellenes Ügynökség adatai szerint miniszterként egy dinárt sem keres, a havi bevétele azonban így is 270 ezer dinár felett van.

Kisić Tepavčević a Fejlesztési Alap tagjaként havi 58 ezer dináros juttatást kap, fizetésének legnagyobb részét pedig az orvosi karon végzett munkáért kapja, ahol docensként 2002 óta mintegy 147 ezer dinárt keres, illetve további 37 ezer dinárt kap havonta az oktatási minisztériumtól, amelynek projektjeiben vesz részt.

A miniszter 2020. október 1-je óta a Kosovska Mitrovica-i Orvostudományi Karon is docensi funkciót lát el, amiért havonta 30 ezer dinárt kap.

Kisić Tepavčević egy 98 négyzetméteres lakás felét, és egy 2005-ös Audi A3-as gépkocsit birtokol, valamint banki megtakarítással is rendelkezik.