A Szerb Posta 252 millió dinárból vásárol új egyenruhát alkalmazottainak – derül ki a meghirdetett közbeszerzésből. Új egyenruhára a postafiókok alkalmazottai, a levélkézbesítők, a karbantartók, valamint a sofőrök számíthatnak.

A Szerb Posta 2020 végén összesen 14 946 alkalmazottat foglalkoztatott. A közbeszerzés nyertesének, azaz az új postai egyenruhák elkészítését kivitelező cégnek legalább 30 munkavállalóval, illetve legkevesebb két textilmérnökkel kell rendelkeznie, továbbá igazolni kell, hogy az elmúlt három évben legalább 200 millió dinár értékben teljesítettek hasonló kaliberű közbeszerzést.

A Szerb Posta az egyenruhákon kívül a járműparkját is frissíti, hiszen újabb közbeszerzéssel 1024, maximum 45 kilométeres sebességgel közlekedő moped vásárlását tervezik, 395 millió dináros keretből.

A közvállalat idén szeptemberben a futárszolgálati rendszer fejlesztésére is kiírt egy 169,6 millió dinár értékű pályázatot, hiszen – mint azt a posta igazgatója, Zoran Đorđević június elején bejelentette -, a járműparkot elektromos és hibrid meghajtású járművekkel gazdagítanák, emellett pedig a csomagautomata-rendszer bevezetését is tervezik.