Szerbia állampolgárai átlagosan 5668 dinárt takarítanak meg havonta, ami közel 1500 dinárral több, mint 2015-ben, legalább is ez derült ki az Erste Group felméréséből, amiről a Nova ekonomija számolt be.

A felmérés szerint a járvány hatására a polgárok megtakarításának összege gyorsabban növekszik, mint az azt megelőző időszakban. Idén és tavaly 450 dinárral többet tettek félre az emberek, mint a korábbi évben, míg a gazdasági világválság előtt az évi növekedés megközelítőleg 200 dináros volt.

Leginkább az általános bizonytalanság motiválta az embereket arra, hogy takarékoskodjanak, a járvány a megkérdezettek mintegy ötödét (18%) érintette kedvezőtlenül, egyharmadukat (35%) elenyésző módon érintette negatívan, míg a megkérdezettek majdnem felére (43%) a járvány nem gyakorolt semmilyen negatív gazdasági befolyást.

– Azoknak, akik takarékoskodnak, növekedett a félretett pénze, legfőképp a bizonytalanság miatt, vagy pedig azért, mert a rendkívüli állapot idején nem tudták elkölteni a felesleges pénzüket – közölte Ansgar Löhner, a bécsi székhelyű IMAS International ügynökség igazgatója az Erste Bank által szervezett online konferencián, ami a Szerbia polgárainak takarékossági szokásai – mennyit spórolunk, hogyan gazdálkodunk a pénzzel és mit tudunk róla címet viselte.

Az előző közvélemény-kutatásokhoz alapján kiderül, hogy 2017-től napjainkig leginkább az életbiztosítások népszerűsége nőtt, 7-ről 14 százalékra, a banki megtakarításoké pedig 9-ről 12 százalékra. Másfelől mind kevesebben tartják otthon, vagy páncélszekrényben a pénzüket, számuk 35-ről 25 százalékra csökkent, és azok is kevesebb lettek, akik egyáltalán nem takarékoskodnak (számuk 50-ről 45 százalékra csökkent).

Habár a havi szinten a megtakarítások összege növekszik, mindössze a polgárok 27 százaléka elégedett azzal a summával, amit képes félretenni.

A részvények, kötvények, értékpapírok és más, kockázatot is hordozó befektetési termékek a megkérdezettek jelentős hányada számára teljesen ismeretlen fogalmak. A felmérésben megkérdezettek 84 százaléka erről csak gyengén informált, vagy egyáltalán nem tud ezekről a termékekről.

Egy átlagos betétes az Erste Bankban 15.500 eurót szokott lekötni 12 hónap és 1 nap időtartamra, a dinárbetétek esetében pedig 1,325 millió dinárt, ugyancsak 12 hónap és 1 nap időtartamra.

A betétesek legnagyobb részét, mintegy 60 százalékát ugyanúgy mint tavaly, idén is az 50 év felettiek teszik ki.

Illusztráció (Fotó: Politika)