November 19. és 29. között rendezik meg a Desiré nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivált Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházban, a Jadran színpadon, illetve a Kortárs galériában. A fesztivál idei alcíme: A történelem és te.

– Ünnep is és stressz is a fesztivál megszervezése, mert az utolsó pillanatig változik a program – fogalmazott sajtótájékoztatóján Urbán András, a fesztivált szervező Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

– Az idei Desiré megszervezése volt a legnehezebb, mert érthetetlen módon a pénzügyi keretek is csökkentek. Az összegeket nézve Szabadka városa már nem a főtámogatója a fesztiválnak. Nem tudni miért, de a szokásos keret egyharmadát kaptuk az idén, azaz 6 millió dinár helyett 2 milliót. Ez egy rossz üzenet, mert a színházi fesztiválok drágák. Voltak már olyan előadások, amik egymagukban 2 millió dinárba kerültek. Idén az összes szerbiai támogató kevesebb pénzt adott. A KDSZ igazgatója azt mondta, bízik abban, hogy ez csak egy időszakos megingása lesz a városnak és továbbra is a közép-európai értékeket fogják támogatni.

Ha a Desiré nem az, akkor igazán nem tudom, hogy mi az

– fogalmazott Urbán. Ennek ellenére, mint mondta, a fesztivál idén hosszabb lesz, mint szokott és a szokásosnál több program is lesz.

– A Desiré egy igazi szabadkai fesztivál, amelynek nemcsak nálunk, hanem külföldön is jó híre van, s érdeklődnek iránta – mutatott rá Urbán András, egyúttal köszönet mondott Pásztor Istvánnak, aki lehetővé tette, hogy bizonyos forrásokból pénzhez jusson a fesztivál.

Viszonylag sok olyan előadás lesz az idei fesztiválon, amelyeknek történelmi alapja van, ezért adták A történelem és te alcímet a fesztiválnak. Urbán András azonban a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a hangsúly a „te” szócskán van, illetve a nézőn, a szubjektív befogadón, hogy a poszt-történelmi korszakban hogyan fogadjuk be a látottakat.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen járványintézkedések lesznek érvényben a fesztivál alatt, de a szervezők arra készülnek, hogy korlátozott számú nézőt.

A Desiré fesztivál részletes programja:

november 19., péntek

19:00 és 22:00 Kosztolányi Dezső Színház

Atelier 3+1 (Párizs)

OMMA

Koreográfus: Nagy József

november 20., szombat

19:00 Kosztolányi Dezső Színház

Stúdió K Színház (Budapest)

NERO

Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye alapján a szövegkönyvet írta: Garai Judit Rendező: Hegymegi Máté

november 21., vasárnap

19:00 Kosztolányi Dezső Színház

„Prazan prostor” Drámastúdió (Podgorica) − „Zetski dom” Királyi Színház (Cetinje) L. Ny. Tolsztoj

ANNA KARENINA

Rendező: Mirko Radonjić

november 22., hétfő

20:00 Kosztolányi Dezső Színház ŠIROM koncert (Szlovénia)

november 23., kedd

20:00 Kosztolányi Dezső Színház

RadioTeatar (Zágráb)

Kralj Čačka & Nina Bajsić

FILMZENE EGY EL NEM KÉSZÜLT FILMHEZ – rádiófónikus színházi előadás

november 24., szerda

19:00 Jadran Színpad

La Belle Meunière − La Poétique des Signes (Franciaország)

Marguerite Bordat, Raphaël Cottin és Pierre Meunier

RIPITYÁRA TÖRVE

21:00 Kosztolányi Dezső Színház Átrium – Mentőcsónak (Budapest) Totth Benedek:

HOLTVERSENY − úszás egy részben Rendező: Kovács Máté

november 25., csütörtök

17:30 és 21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Schlachthaus Theater Bern – Theater Winkelwiese (Zürich) – Qendra Multimedia (Pristina) – Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)

Janjić & Lex

DAS DOPPELTE LEBEN / A KETTŐZÖTT ÉLET ⁄ JETË E DYFISHTË ⁄ DVOSTRUKI ŽIVOT Rendező: Maike Lex

19:00 Jadran Színpad

Bitolai Nemzeti Színház

HISTORY OF MOTHERFUCKERS

Urbán András szerzői projektje William Shakespeare Coriolanus c. művének motívumai alapján Rendező: Urbán András

22:30 Kortárs Galéria Szabadka

Dragan Živadinov − Dunja Zupančič − Gregor Mesec Informance

FINALIZMUS: Postgravity art

november 26., péntek

19:00 Jadran Színpad

„Promena” Akadémiai Színház (Újvidék)

HÁROM TÉL

Rendező: Jasna Đuričić

november 27., szombat

19:00 Jadran Színpad

Boszniai Nemzeti Színház Zenica − XX Bosznia-Hercegovinai Drámafesztivál (Zenica) 2021. Selvedin Avdić

HÉT FÉLELEM

Rendező: Selma Spahić

22:00 Kosztolányi Dezső Színház

„Grupa” Színház (Zágráb) – „Triko Cirkus” Színház (Zágráb)

Dario Fo

MISTERO BUFFO

Rendező: Lee Delong

november 28., vasárnap

18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PHIL MINTON – MEZEI SZILÁRD duó

19:30 Jadran Színpad

Piroti Nemzeti Színház

FÉLELEM – egy megkapó emberi történet

Igor Vuk Torbica szerzői előadása Franz Xaver Kroetz drámai szövegei alapján

Rendező: Igor Vuk Torbica

21:30 Kosztolányi Dezső Színház

Bitef Színház (Belgrád)

MOZGÁS

Rendező: Jovana Tomić

november 29., hétfő

11:00 Kosztolányi Dezső Színház

Bitef Színház (Belgrád)

MOZGÁS

Rendező: Jovana Tomić

19:00 Jadran Szípad

Kultúrbrigád − Átrium (Budapest)

Klaus Mann regénye nyomán, Mikó Csaba és Kukk Zsófia átdolgozása alapján Urbán András és a társulat MEFISZTÓ – kortárs kabaré egy részben Rendező: Urbán András

21:30 Kosztolányi Dezső Színház

Hodworks (Budapest)

AMBER

Koreográfus: Hód Adrienn

23:00 Kosztolányi Dezső Színház

Záróbuli

JACARÁNDA (Szicília)

  • Desiré Akadémia

Jegyfoglalás és jegyvásárlás a Kosztolányi Dezső Színház pénztárában (Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 5.) Nyitvatartás: Hétköznap: 10.00-13.00 és 17.00-19.30, szombaton: 10:00-13:00. A jegyek november 3-tól vehetők fel.

Jegyár: diák/ nyugdíjas/ szakmai 400 dinár, a felnőttjegy pedig 600 dinár. Kivétel: OMMA produkció 800 din., Širom és Minton – Mezei koncert 300 din.

Kedvezmény: 4+1 csomag (5 jegy vásárlása esetén 1 jegy ingyenes).

Elérhetőségek:

Telefon: +381 24 531 991

Vituska Erna Georgina: +381 65 543 3203

ticket@desirefestival.eu

desirefestival.eu

facebook.com/DesireCentralStationFestival

instagram.com/desirefestival

Szervező: Kosztolányi Dezső Színház, Desiré Egyesület A Kortárs Művészetért

Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka Város, Tartományi Kulturális és Tájékoztatási  Titkárság, Szerbia Kulturális Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Nemzeti Tanács,  Teatroskop

Szponzorok: CIM GAS Subotica, D-Motors Group Ford Subotica, Hotel Patria, Craft Marketing,  Saghmeister Borászat, Hompot Pincészet, Carske Kapi, Tonković Pincészet, Arator, Klein House,  Borkastély Farkas Fruits, PR Kolači Farkaš, Tipi Topi

Médiatámogatók: Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, RTV YuEco, Vajdasági Rádió és Televízió,  Szabadkai Magyar Rádió

Partnerek: Szabadkai Népszínház, Kortárs Galéria Szabadka, Etnofest

A Kosztolányi Dezső Színház, a Desiré Villamosa programsorozat és a Desiré Central Station fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű intézménye/rendezvénye.