Szerbia képviselőháza pontosan egy éve döntött az Ana Brnabić kormányfő által vezetett új kormány megalakításáról. Brnabić második kormányában 23 miniszter, 21 minisztérium és öt kormányfő helyettes van.

A kormány négy hónappal a választások után alakult meg, a 2020. június 21-én és július 1-jén tartott választásokon  az “Aleksandar Vučić-Gyermekeinkért” lista  48,93 százalékos választói részvétel mellett az összes szavazat 60,65 százalékát szerezte meg, ami 188 mandátumot jelent a képviselőházban a Szerb Haladó Párt számára.

A szerb parlamentben az Ivica Dačić által vezetett Szerb Szocialista Párt és a Dragan Marković Palma által vezetett Egyesült Szerbia közösen 334.333 szavazattal 32 mandátumot szereztek, az Aleksandar Šapić-Győzelem Szerbiának 123.393 szavazattal 11 mandátumot tudhatott magáénak, továbbá négy kisebbségi párt is bejutott, köztük a 71.893 szavazatot szerző Vajdasági Magyar Szövetség 9 mandátummal, a 32.170 szavazatot szerző Igazságosság és Megbékélés Pártja a Macedónok Demokratikus Pártjával karöltve 4 mandátummal, a 26.437 szavazatot begyűjtő Albán Demokratikus Alternatíva és a 24.676 szavazatot szerzett SDA Sandžak-Dr. Sulejman Ugljanin listák pedig egyaránt három mandátummal jutottak be a szerb képviselőházba.

A többi induló lista a parlamenti küszöb alatt maradt.