A 2008-ban született, vagyis mindössze tizenhárom éves zombori fiú a koronavírus legfiatalabb áldozata Szerbiában – közölte a hírt a zombori hírportál, a soinfo.org, amely arról is írt, hogy az általános iskolás fiú a gyerekorvosnál várakozott, amikor rosszul lett, s a mentőszolgálat azonnal a Dr. Radivoj Simonović közkórház Covid-osztályára szállította, ahol hiába próbálkoztak többször is az újraélesztésével, a fiú szervezete feladta a küzdelmet.

Szerb sajtóinformációk szerint a fiúnál korábban megállapították a koronavírussal való fertőzöttséget, s a helyi tájékoztatási eszköz szerint a halálát tüdőembólia okozta. A 13 éves zombori fiú a legfiatalabb áldozat az országban, aki a koronavírus okozta szövődmények miatt hunyt el.

Mint ismeretes, korábban Branko Ružić oktatásügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy az országban jelenleg mintegy ötezer koronavírusos gyerek van. Hétfőtől az országban Belgrádban, Veliko Gradišten, Nišben, Vrnjačka Banján és Kúlán alkalmazzák majd a kombinált modellt, vagyis a diákok áttérnek a kombinált oktatásra, míg a többi községben egyelőre marad a tantermi oktatás.

Péntek este Zlatibor Lončar is megerősítette, hogy a november 11. és 14. közötti tervezett négynapos őszi szünetet kibővítik, így a diákok november 6. és 14. között maradnak majd otthon, vagyis kilencnapos őszi szünet következik november elején. A szerb sajtó értesülései szerint ezt hivatalosan majd a Köztársasági Válságtörzs jelenti majd be a jövő héten.