„A horvátországi sajtóban megjelenő vádak, miszerint én 1991-ben Petrinján fenyegettem a helyi horvátokat és azok az állítások, hogy kínoztam őket, szégyent jelentenek az Európai Unió számára, amely Szerbiának szónokol a jogállamról és a médiahelyzetről. Én is találhatok tíz »tanút«, akik majd elmondják, hogy a jelenlegi horvát kormányfő, Andrej Plenković felgyújtotta a házamat, de ennem az állításnak semmi köze nem lesz a valósághoz. Ezért kérdezem, hogy legalább egy kicsit szégyellik-e magukat” – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a B92-nek nyilatkozva.

A nyilatkozat előzménye, hogy egy horvátországi bírósági tárgyaláson, amelyen a vádlottak padján szerb fegyveresek ülnek, akik a vád szerint 1991-ben háborús bűncselekményeket követtek el Glina térségében, elhangzott egy tanú részéről a következő mondat: „Úgy emlékszem az egészre, mintha ma történt volna. Vučić azt mondta nekem, hogy elárultam a szerb népet és ezért meg fog ölni” – idézték a horvát lapok a tárgyaláson meghallgatott egyik tanú szavait.

„Soha nem jártam az AVNOJ-i Horvátország, ahogyan ők mondják, a Független Horvátország területén egészen 1995-ig. Talán nem voltam elég bátor, hogy önkéntesnek jelentkezzem. Csak 21 éves voltam és Belgrádban jártam egyetemre. Hazugság, amit állít az az ember, hiszen más tanúk is elmondták, hogy soha nem láttak ott” – tette hozzá a regnáló szerb elnök.